Szerző: FÖLD S. PÉTER
2020.05.17.
hogy nincs új a nap alatt, és hogy jé
magas platformos cipőt is hordtam már
tinédzser koromban. Így aztán ez a
rendőrautó a ház előtt sem újdonság,
ezeket láttuk már, és ezek mind
pontosan ugyanolyanok, amilyeneket
annak idején távolról figyeltünk.” Ha
ismerősek ezek a mondatok az
olvasónak, az nem véletlen: tegnap
olvashatták őket Koncz Zsuzsa
Hírklikknek adott interjújában.
Igen. Volt már ilyen, éltünk mi már ilyen
országban. A miénk volt az is. A szülőföld,
amit örökül kaptunk, és az élet, ami nekünk jutott. Egy szót sem szólhattunk, mert mi voltunk a legvidámabb barakk. Jobb dolgunk volt, mint a románoknak, a bolgároknak, a keletnémeteknek, a cseheknél is boldogabbak voltunk, a szovjetekről nem is szólva. Nekünk volt a legdemokratikusabb diktátorunk mind közül...
...És most megint ott vagyunk, ahol egyszer már voltunk. Közben persze volt némi kalandunk a demokráciával, kokettálhattunk a szabadsággal, játszhattunk egy kicsit köztársaságost. De ennek már vége, újabban megint úgy élünk, mint régen. Előkeressük egyszer már bevált régi játékainkat, behúzzuk fülünk, farkunk, hátha ez elég lesz a túléléshez. Abban reménykedünk, hogy ennek a hatalomnak sem kell, hogy szeressék, megelégszik azzal is, ha tartunk tőle. Rászavazunk, vagy valaki másra, végső soron neki az is mindegy, van neki szavazója nélkülünk is, amennyi kell. Kevéssel beéri, már azzal is megelégszik, ha a nyakunkon maradhat örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.