2020. május 30., szombat

EZEK UGYANAZOK

HÍRKLIKK
Szerző: FSP
2020.05.30.



  Csütörtökön este a Mi Hazánk 
  Mozgalom szervezésében nemzeti 
  érzelmű kopasz fiatalok vonultak a 
  Deák térre, ahol egy szurkolói csoport 
  is csatlakozott hozzájuk, és ezzel már 
  több ezren lettek. Ezek a szurkolók 
  akkor este nem szurkolók voltak, 
  hiszen labdarúgó mérkőzés nem volt, 
  ha lett volna, azt is csak zárt kapuk    
  előtt lehetett volna megrendezni. A 
  rendőrség – bár nem engedélyezett 
  rendezvényről volt szó –nem oszlatta 
  fel a tömeget. Igaz, mint utóbb közölték, 
  34 embert feljelentettek, köztük az 
  engedély nélkül megtartott 
  megmozdulás szervezőit.

Ugorjunk vissza három évet az időben: az Átlátszó akkori információi szerint, 2017. április elején „harminc-negyven kigyúrt, félelmet keltő személy, továbbiakban kopaszok, Security feliratot tartalmazó ruhában, minden előzetes értesítés nélkül megjelentek a belvárosi Sas utcában, a Godunov nevű étteremben, az asztalokhoz ültek, a bent levő vendégeket hangoskodással, trágárkodással megijesztve távozásra bírták”. A kopaszok a „konyha ajtóinak zárjait dologi erőszakkal feltörték, és zárat cseréltek”.

Az alkalmazottak rendőrt hívtak, de a rendőrök „azt mondták, nem intézkednek, mert nem folyik vér, és ez birtokháborítási ügy, amelyben a jegyzőnek kell eljárnia.” A kopaszok egy Eduard Uszikov ukrán üzletember cégének képviseletében jelentek meg és keltettek félelmet. Uszikov Habony Árpád ismerőse, volt társának az apja.

Eddig a hír, és akit nem érdekel, hogy miként működik ma Magyarország, az dugja nyugodtan a homokba a fejét és lapozzon. A többieknek elmondanánk, hogy Budapesten, de bárhol Magyarországon, ma bármi megtörténhet, amit azok, akiknek ez érdekükben áll, hagynak megtörténni. Magyarországnak van rendőrsége és van egy terrorelhárításra létrehozott központja is – utóbbi Orbán Viktor miniszterelnök testőrségéből nőtt ki, és ma már tízmilliárdnál több forintból gazdálkodhat évente.

Az ügy főszereplője személyesen nem vett részt az eseményekben, de az étterem elfoglalása nélküle nem történhetett volna meg. Kubatov Gáborról van szó, a Fidesz alelnökéről, az FTC elnökéről. Ugyanígy Kubatovhoz köthetők azok a kopaszok, akik a Fidesz székházat elfoglaló fiatalok ellen erőszakosan felléptek, valamint azok a kigyúrt, büntetett előéletű fiatalemberek is, akik 2016 februárjában a Nemzeti Választási Irodánál – az irodavezető lojális asszisztálása mellett – megakadályoztak egy Nyakó István nevű állampolgárt, hogy népszavazási kérdését az irodához időben eljuttassa.

Az akkori történet másik hőse szintén nem tette tiszteletét a helyszínen. Ő Habony Árpád, az Ember, Aki Nem Szerepel a Miniszterelnökség Fizetési Listáján, aki egy időben drága kocsikon járt, a belvárosi bérelt lakásának falait díszítő festményeket a Szépművészeti Múzeumból kölcsönözte, ha kedve szottyant, Ibizán mulatott, miközben viccesen mozgatta az orrát. Ja, még annyi, hogy évekkel korábban, elítélték garázdaságért, amiért megvert egy idős házaspárt.

Ezek az emberek a főszereplői annak a történetnek, amelynek helyszíne Orbán Viktor Magyarországa. Egy olyan ország, amely Kelet és Nyugat között van félúton, s amelynek miniszterelnöke szerint, Ázsiában vagyunk otthon, Európában idegenek vagyunk. Magyarországon az Orbán-kormány politikája ellen dudálással tiltakozó nyugdíjast 750 ezer forintra bünteti a rendőr, miközben a félelmet keltő kopaszoknak nincs okuk az aggodalomra, gond nélkül garázdálkodhatnak, étteremben, nemzeti választási irodánál.

Lehet náculni a Deák téren, csak arra kell vigyázni, hogy közben ne dudáljon az ember, mert akkor a rendőrség súlyosan megbünteti.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.