2020. május 12., kedd

JÓ ÖTLET SOROSTÓL AZ 1000 MILLIÁRD EURÓS PÉNZOSZTÁS?

INDEX
Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2020.05.12.


A közgazdasági tankönyvek szerint a szegénység nem orvosolható azzal, hogy az állam fedezetlenül pénzt nyomtat, és azt csakúgy szétosztja. Ennek ugyanis semmi értelme, csak az infláció fog elszállni. A koronavírus sok mindent átírt, immár hajszálnyira vagyunk attól, hogy a jegybankok úgy is pénzt nyomtassanak, hogy közvetlenül vesznek állampapírokat. És mindezt mintha már a legnevesebb pénzügyi szakemberek is támogatnák.

Nem is olyan régen írtunk arról, hogy Soros György egy 1000 milliárd eurós, 0,5 százalékos kamatot fizető, soha le nem járó kötvény kibocsátását javasolta, amely segítene a járvány gazdasági hatásait mérsékelni. Ebben a cikkben pro és kontra igyekeztünk elemezni, hogy ennek a szokatlan pénzügyi instrumentumnak mi lenne az előnye és mi a hátulütője.

KAPCSOLÓDÓ
Ördögi vagy zseniális a "második Soros-terv?"

Vélhetően egyik sem, a járvány negatív hatásai ellen egy ritka, de nem példátlan pénzügyi termék ötletével állt elő a befektető.

A nagy mentőcsomagok idején ma már teljesen bevett, hogy a jegybankok állampapírokat, kötvényeket vásárolnak, eddig elsősorban a másodpiacon, de ma már az sem ördögtől való, hogy a jegybankok vagy az EKB közvetlenül vásároljon állampapírt.

Erről a korábban tabunak számító lépésről is beszélgettünk Surányi Györggyel, az MNB korábbi elnökével, aki korábban a Portfolio.hu-n írt arról, hogy milyen intézkedéseknek lenne értelme a vírus idején...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.