2020. május 29., péntek

MEGALAPÍTOTTA ELSŐ CÉGÉT, AZONNAL MEGPÁLYÁZOTT NYOLC MILLIÁRD FORINT ÁLLAMI TÁMOGATÁST, ÉS NYERT

G7.HU
Szerző: FABÓK BÉLINT
2020.05.29.


A Tiszakécske amatőr focicsapatának egykori játékosa, Sáfrány Tamás tavaly karácsony előtt néhány nappal alapította meg élete első cégét. Pont egy nappal később nyitottak meg egy jelentős pályázati lehetőséget, amellyel nagy kapacitású szállodák igényelhettek több milliárd forint állami támogatást.

Bár a kiírás szerint március végéig lehetett volna pályázni, a 31 éves Sáfrány már január elején leadta az igénylését* három szálloda üzemeltetésére. Ez remek ütemérzékre utal: a jelentkezést január 7-én felfüggesztették túl sok jelentkezőre hivatkozva. Azaz a tervezett bő három hónap helyett kevesebb mint három hétig lehetett pályázni, benne a jellemzően nem pályázatírással töltött karácsonyi-szilveszteri időszakkal.

Az állítólagos túljelentkezés ellenére Sáfrány sikeresen pályázott: cége összesen nyolcmilliárd forint állami támogatást nyert három hotel fejlesztésére, köztük egy ötcsillagos balatoni hotel megépítésére. A pár hetes vállalkozás úgy pályázott sikeresen több milliárd forint vissza nem térítendő adófizetői támogatásra, hogy nincs semmilyen előtörténete, az interneten lényegében semmilyen információ nincs róla, honlapja sincs, elérhetőségének is mindössze Sáfrány gmailes címe van megadva...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.