2020. május 14., csütörtök

PONT AZ TÖRTÉNT, AMI A FIDESZ SZERINT ELLENZÉKI KÁROGÁS VOLT

INDEX
Szerzők: NYG, PL
2020.05.13.


Gyors egymásutánban két embert is előállított a rendőrség rémhírterjesztésre hivatkozva 24 órán belül. Május 12-én egy Szerencs közelében élő nyugdíjasnál, Kusinszki Andrásnál tartottak házkutatást, lefoglalták a számítógépét, és kihallgatták gyanúsítottként egy Facebook-bejegyzés miatt, majd hasonló okból Gyulán rabosították Csóka-Szűcs Jánost, a helyi Kossuth Kör vezetőjét.

A koronavírusra hivatkozva módosított büntető törvénykönyv tág teret ad a rendőri fellépésre, bár jogászok szerint a két eset még így sem szolgáltat erre elég okot: az első tényeken alapuló véleményt mondott ki, a másik Hadházy Ákos dudálós tüntetésről szóló posztját osztotta meg, majd annyit tett hozzá, hogy a kórházban „Gyulán is kiürítettek 1170 ágyat” – írta a Magyar Narancs.

Vélemény, de azért kihallgatják

Kusinszki esetében az ügyészség már ki is mondta, hogy nem történt bűncselekmény, a történet ezzel azonban nem zárul le: nemcsak azért, mert egyelőre visszakerült a rendőrséghez feltárási szakaszba – bár valószínűleg ez már csak formaság, mielőtt végleg megszüntetnék az eljárást –, hanem azért, mert önmagában is jelzésértékű, hogy a rendőrség kivonult, számítógépet foglalt le, és előállított valakit azért, mert a véleményét leírta a Facebookon.

A Police.hu az előállításról szóló híradásában is leírta, hogy a férfi a véleményét közölte, a rendőrségi oldal beszámolója azonban azzal a figyelmeztetéssel zárult, hogy egy bejegyzés meggondolatlan megosztásának is lehetnek büntetőjogi következményei.

„Ebben a konkrét esetben nem látok olyan tényállítást, amely a kormány járványügyi védekezési munkája elé akadályt gördítene, ez egyszerűen vélemény” – mondta a Helsinki Bizottság képviseletében Fazekas Tamás. A jogász szerint az abban közöltek konkrétumokon alapulnak: a kormányfő a saját Fb-oldalán május 3-ra tette a járvány csúcsát, ami után enyhítést vezettek be. A posztoló ezt vetette egybe, és a maga módján elemezte a kormány általa vélelmezett szándékát.

„Lehet vele vitatkozni vagy egyetérteni, de ez a véleménye. A ténybeli alap megvolt, az időpontok stimmeltek, ez faktuálisan megalapozott”, márpedig egy büntetőügyben a ténybeli megállapításokat kell vizsgálni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.