2020. május 14., csütörtök

SZÜLETÉSI RENDELLENESSÉGEKET OKOZHAT A LEGHATÉKONYABB KORONAVÍRUS ELLENI SZER

INDEX
Szerző: MOLNÁR CSABA
2020.05.14.


A favipiravirt Japánban fejlesztették ki, és az ország Kínával egyetemben nagyon bízik abban, hogy az eredetileg influenza ellen megalkotott szer használ az új koronavírus által okozott betegség ellen is. Bár erre még nincsenek egyértelmű bizonyítékok, nagyon valószínű, hogy valóban segít egyes betegeken. Csakhogy, miközben a japán kormány teljes mellszélességgel támogatja a favipiravir széles körű alkalmazását, azt nem verik nagydobra, hogy a szerről közismert, hogy születési rendellenességeket okozhat a vele kezelt nő gyermekében. A SARS-CoV-2 vírustól életveszélyes állapotba került emberek nagy többsége idős, ez a mellékhatás így nem magától értetődően zárja ki a gyógyszer alkalmazhatóságát, de fiatal nőknél súlyos bajokat okozhat.

A hét elején az Innovációs és Technológiai Minisztérium bejelentette, hogy lezárult az új típusú koronavírus ellen Ázsiában már hatékonynak bizonyult gyógyszerhatóanyag, a favipiravir magyarországi fejlesztésének első fázisa. Az ITM keddi közlése szerint laboratóriumi körülmények között már sikerült előállítani a generikus hatóanyagot, és őszre lehetővé válhat a gyógyszer hazai engedélyezése és gyártása is.

A favipiravirt annak idején a Fujifilm egyik leányvállalata (a Toyama Chemical) fejlesztette ki influenza ellen. Ők Avigan néven forgalmazzák, de generikus hatóanyagként ma már bárki előállíthatja a világon. Bár a szer japán fejlesztés, mégis a kínaiak dobták be a köztudatba, amikor Csang Hszin-min, a kínai tudományos és technológiai minisztérium egyik tisztviselője mondta azt, hogy látható mellékhatások nélkül, hatékonyan segítette a koronavírusos betegek felépülését.

Generikumként bárki gyárthatja

Ma már Kínában gyártják a legtöbb favipiravirt, mert tavaly lejárt a Fujifilm szabadalma a hatóanyagra, de Japán is a gyártás fellendítésére készül, hogy milliószámra tudjanak gyógyszert szállítani a hazai betegeknek, amint meglesz a tesztek pozitív eredménye. Ez eddig szép és jó. De van egy kevéssé reklámozott tulajdonsága is a favipiravirnak: egyes esetekben a kezelt nők gyermekei születési rendellenességekkel jönnek a világra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.