2020. június 19., péntek

500 OLDAL TÖMÉNY BOTRÁNY – JOHN BOLTON KÖNYVE MÁR MEGJELENÉSE ELŐTT VEZETI AZ ELADÁSI LISTÁT

NÉPSZAVA
Szerző: HORVÁTH GÁBOR
2020.06.19. 


Volt nemzetbiztonsági tanácsadója szerint Trump alkalmatlan az elnökségre.

Aligha van bármi, ami még meg tudná lepni a világot Donald Trumppal kapcsolatban, legfeljebb az a meghökkentő, hogy ő az Egyesült Államok elnöke. Most a hatalom legbelső berkeiből érkeztek új részletek, amelyek alapján teljesen nyilvánvaló – és egy szerda esti tévéinterjúban ez el is hangzott – hogy Donald Trump alkalmatlan az elnökségre. A volt nemzetbiztonsági tanácsadó, John Bolton csaknem félezer oldalas, A szoba, ahol történt című, a tervek szerint kedden a boltokba kerülő visszaemlékezése bővelkedik a zaftos sztorikban. Néhány a jelentéktelenebbek közül: Trump nem tudta, hogy Nagy-Britannia atomhatalom, azt hitte, hogy Finnország Oroszországhoz tartozik és „klassz dolognak” tartotta volna Venezuela megszállását. 

Bolton legnagyobb leleplezése az, hogy Trump Hszi Csin-ping kínai elnököt arra kérte, segítse újraválasztását azzal, hogy Peking szóját vesz az amerikai farmerektől. Ez ugyanaz a törvénysértés, amelyet Ukrajna esetében is elkövetett: politikai előnyszerzésre használta fel a hivatalát. Az ukrán ügyben, amiért Trumpot a képviselőház impeachmenttel sújtotta, az elnök beismeréssel felérő módon kijelentette Boltonnak, hogy addig nem lehet szó semmilyen segélyről, amíg Kijevtől nem kapják meg a Hillary Clintonra és Joe Bidenre, illetve fiára vonatkozó vizsgálatok anyagát. Általában is, mint azt az amúgy kőkeményen konzervatív Bolton az ABC televíziónak elmondta, az elnök valamennyi cselekedete és minden gondolata csakis a saját újraválasztása körül forgott. 

Trump Bolton szerint soha, semmiben nem kereste az amerikai nemzeti érdekeket, ellenben boldogan tett szívességeket diktátoroknak. Hónapokig foglalkozott azzal, hogy Kim Dzsong-un észak-koreai vezetőhöz eljuttassa az Elton John életéről készült, Rakétaember című film dedikált kópiáját. Ezt azért tartotta jó poénnak, mert korábban „kis rakétaembernek” nevezte az atomfegyvereket és hordozórakétákat tesztelő Kimet. Erdogan török elnöknek megígérte, hogy eltakarítja az útból a török cégek korrupciós ügyeit vizsgáló amerikai ügyészeket. Vlagyimir Putyinról Bolton azt mondta, hogy az tapasztalt emberismerőként „úgy játszott Trumpon, mint egy hegedűn”. 

A Fehér Ház szerdán sürgős bírói beavatkozást kért a könyv terjesztésének megakadályozására. A beadvány arra hivatkozik, hogy Bolton veszélyezteti az USA biztonságát, mert államtitkokat hoz nyilvánosságra. Egyben azt is kérik, hogy foglalják le a könyvért a szerzőnek járó honoráriumot, illetve a kiadó hasznát. Jogászok szerint azonban erre nem sok esély van, mert Boltont és a kiadót védi a szólásszabadságot garantáló alkotmány. Ráadásul a könyv már úton van a boltok felé és a sajtónak is adtak példányokat a recenziókhoz. Az egész jogi cécó inkább csak a tajtékzó elnök megnyugtatására szolgál, hogy lám, a fehér házi jogi apparátusa és a William Barr vezette igazságügyi tárca mindent megtesz érdekei védelmében. Ahogyan egy jogi szakértő fogalmazott, ez „csak a kalap, marhák nélkül” vagyis olyan színjáték, amelyben a cowboy csak a külsőségekben kemény... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.