2020. június 9., kedd

BUNKER, DISZKÓ, TURISTASZÁLLÓ: ÍGY NÉZ KI BELÜLRŐL AZ ELHAGYOTT CITADELLA

INDEX
Szerző: ZSUPPÁN ANDRÁS
2020.06.08.



A Citadellában található Panoráma Étteremből a városra nyíló kilátással egyetlen vendéglátóhely sem versenyezhet. Körben a budai hegyek karéja, alattuk a Vár és a Duna a hidakkal, szemben a Margitsziget és az Országház. A tér tágas, mert a sittet ebből az egy helyiségből kihordták, de a fehér abroszos asztalok és a dizájncsillárok eltűntek, csak a nagyvirágmintás tapéta és a tükrök emlékeztetnek arra, hogy ez néhány éve még elegáns étterem volt, ahova előszeretettel hoztak prominens vendégeket protokollvacsorákra.

Most ez a legjobb állapotú helyiség az egész Citadellában, aminek a

BELSEJE LEGINKÁBB EGY POSZT-APOKALIPTIKUS ZOMBIFILM DÍSZLETÉRE EMLÉKEZTET.

A Gellért-hegy tetején álló erőd hat éve teljesen elhagyatott, 2014. május 5-én kommandósok foglalták el attól a bérlői csoporttól, amit az állam különböző szervei a 2000-es évek közepe óta próbáltak kitenni az épületből, de majd egy évtizeden át nem jutottak dűlőre a kusza, egymásba fonódó céghálóval, amelynek a középpontjában Veres István, a Zóna Taxi konfliktusokkal övezett cégvezetője és édesanyja, Magyar Istvánné, a Gastro-Top Kft. ügyvezetője álltak. Magyar Istvánné 1992 óta volt kulcsszereplője az állami tulajdonú műemlék idegenforgalmi hasznosításának. Végül a világörökségi törvény teremtette meg az alapot arra, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az összes fő-, al- és társbérlőt kirakja. Az MNV arra hivatkozott, hogy mindaddig, amíg a bérlők az épületben vannak, az állam nem tud gondoskodni a világörökségi értékek védelméről, amire nemzetközi kötelezettséget vállalt.

A kommandós akció után a perek még csordogáltak néhány évig, de a Citadella körül csend lett, amit csak 2016-ban tört meg a Miniszterelnökség által kiírt hasznosítási ötletpályázat. A Citadella 2015-ben a Várgondnokság vagyonkezelésébe került, és most ennek a szervezetnek a jogutódja, a Várkapitányság kapta meg a feladatot, hogy kiemelt projektként végezze el a műemlék és közvetlen környezete rekonstrukcióját, megújítását. Az állapotfelmérési, régészeti és tervezési munkák után elkezdődik a Citadella belső udvarának felújítása és a külső falak rekonstrukciója, aminek 2022-re kell elkészülnie. A második ütemben, 2023-ig valósul meg a fedett tereket is tartalmazó fejépület felújítása és a magyar szabadságküzdelmeket bemutató állandó kiállítás, amelynek koncepcióját egy történészekből és szakértőkből álló testület fogja kidolgozni.

Fodor Gergely kormánybiztos hétfőn egy sajtóbejáráson mutatta be, milyen állapotban van az épület, honnan indul el a munka. A bejáráson elhangzott, hogy a közvetlen környezet egy 10 méter széles sávot jelent, amibe beletartozik az erődöt kívülről övező aszfaltozott út – itt emberemlékezet óta a műemléket részben kitakaró bódésor van –, valamint a Szabadság-szobor és környéke is...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.