2020. június 20., szombat

HAJDÚNÁNÁSON, 65 MILLIÁRDBÓL ÉPÜL A MAGYAR MOTOGP-PÁLYA

INDEX
Szerző: -KG-
2020.06.20.


Hajdúnánáson építik meg a magyarországi MotoGP-pályát, jelentették be a városban szombaton tartott sajtótájékoztatón. A motorverseny-pálya 2023-ra készül el, összesen 65 milliárd forintot szánnak rá, az elkészülte után pedig legalább nyolc évig rendeznek majd rajta világbajnoki futamot a MotoGP szervezőivel, a Dorna Sportsszal kötött megállapodás alapján.

A 2023-as első MotoGP-futam rendezésének feltétele, hogy 2022 végén, legkésőbb 2023 elején tesztversenyt tartsanak rajta, ekkora készen kell lennie a pályához kapcsolódó szállodáknak, konferencia-központnak, oktatóközpontnak is, mondta el a szombati bejelentésen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki szerint a MotoGP-futam egy Forma-1-es nagydíj megrendezésével egyenértékű marketingszempontból.


Tiba István, a térség országgyűlési képviselője a projekt gazdasági élénkítőhatását emelte ki, Kósa Lajos országgyűlési képviselő hozzátette, hogy nem egy versenyről szól az új beruházás, évi 200 napon át működnie kell a pályának, aminek egy motoros élménypark is része lesz, írja a Nemzeti Sport...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.