2020. június 20., szombat

MÉSZÁROS LŐRINC BIZALMASÁT GYANÚSÍTOTTKÉNT HALLGATTÁK KI A NYOMOZÓK

24.HU
Szerzők: Bita Dániel, Horváth Csaba LászlóKolontár Krisztián, Vitéz F. Ibolya
2020.06.20. 


Vörös Józsefet a hatmilliárd forint kárt okozó Széchenyi Bank egykori igazgatósági tagjaként gyanúsították meg. Az ügyvéd közvetítésével kerültek Simicska Lajos egykori cégei Mészáros Lőrinchez, akinek megbízásából Vörös földeket is vett, és volt, hogy együtt utaztak magánrepülőn meccset nézni. Bár szabadlábon védekezhet, ilyen magasra még nem csapott a NER-ben az igazságszolgáltatás.

Vörös József ügyvédet, Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos bizalmasát gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozó ügyészek a Széchenyi Bank hatmilliárd forintos károkozása miatt indult büntetőügyben – értesült a 24.hu.

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt folyik nyomozás, ennek részeként kedden húsz helyszínen csaptak le a hatóságok. Tizenkilenc embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük kilencet őrizetbe vettek. A bank egykori tulajdonosát, Töröcskei Istvánt és feleségét (még egy gyanúsított társaságában) csütörtökön letartóztatták, öten bűnügyi felügyeletbe kerültek. A kilencedik őrizetbe vett szabadon távozhatott a bíróságról. Információink szerint ő Vörös József, akivel szemben tehát – nyolc társával ellentétben – nem rendelt el kényszerintézkedést a bíróság, és aki a többiekhez hasonlóan nem ismerte el bűnösségét.

A legmagasabb körökben mozgó ügyvédet pénteken értük utol, és csak annyit mondott, ellene nincs kényszerintézkedés, ám gyanúsításának részleteiről nem kívánt nyilatkozni, és bontotta a vonalat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.