2020. július 4., szombat

ASCHER TAMÁS: A MI EGYETEMÜNK MINDEN ÜLDÖZTETÉS ELLENÉRE IS JOBB ÉS SIKERESEBB, MINT A RIVÁLISÉ

24.HU
Szerző: LÁSZLÓ PÁL
2020.07.03.


Kultúrharc kétszáz éve zajlik Magyarországon. Ascher Tamás akár Vidnyánszky Attilával, akár a színművészeti egyetemet bíráló vidéki igazgatókkal is leülne beszélgetni, de azt ő sem cáfolja, hogy már nem sok értelme van. Interjú.

Tévedek, vagy a Színház- és Filmművészeti Egyetem elveszett ebben a harcban? Nem nagyon látszik olyan forgatókönyv, amelyben a kormány kiáll Vidnyánszky Attila mögül.

Nem tudom, hogy pusztán Vidnyánszky Attiláról van-e szó, vagy komolyabb érdekkörök is állnak az átszervezés mögött. Erre látszik utalni az alapítvány pár hete nyilvánosságra hozott nevéből váratlanul kitörölt szó: az „Egyetemért” – tehát mintha duzzadni látszana a készülő konglomerátum, amelyben újabb érdekcsoportok is részt óhajtanak venni. De akárki mögött is áll valójában a hatalom, az esély a tisztességes elbánásra nem nagy. Némi mozgásterünk azért talán van, mikor tárgyaló delegációnk a kuratóriummal, ha kineveződött, elkezdi megvitatni az új szervezeti és működési rendet. Akkor derül majd ki, hogy mekkora mozgástere van a szenátusnak, a rektornak.

Aki most nincs kinevezve, vagyis kérdés, hogy ki választja a rektort.

Ha véletlenül volna rektor, akadna ürügy leváltani. De a lényeg az, hogy gyakorlatilag minden vagy majdnem minden eldőlt, mielőtt velünk kommunikálni kezdtek volna. A különböző indokok hangoztatása – részben a segítőkészség, a fejlesztési szándék demonstrálása, másrészt a legkülönbözőbb természetű, egymásnak is ellentmondó bírálatok, szidalmak, sértegetések – mind pusztán utólagos szatírjátékai egy a nyilvánosságtól takarva lejátszódó drámai eseménysornak, arról lenne érdekes tudni valamit. Vizsgáljuk meg a szatírjáték egy jellegzetes epizódját: egy pár nappal ezelőtt lezajlott beszélgetést az ATV-n L. Simon Lászlóval.

„Sehol nem volt balhé, egyetlen más egyetemnél sem. Mégis, miért sérülne a Színház-és Filmművészeti autonómiája, ha az összes többié nem sérül?” A jó szándékú, de totál felkészületlen műsorvezető: „Nem tudom.” L. Simon diadalmas válasza: „A hallgatók se tudják, akik kimentek tüntetni! Az egyetemi vezetők se tudnak rá válaszolni; ők fogalmaznak meg politikai vádakat, ahelyett hogy végigvinnénk a folyamatot, amelynek eredményeképpen hitünk és reményeink szerint sokkal korszerűbb és magasabb oktatási színvonalat produkálni képes egyetem fog működni.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.