2020. július 28., kedd

AZ EDDIG ISMERTNÉL NÉGYSZER TÖBBE FÁJHATOTT A MÁTRAI ERŐMŰ A MAGYAR ÁLLAMNAK

444.HU
Szerző: MAGYARI PÉTER
2020.07.28.



- 17,44 milliárdért vett a magyar állam egy nagy szénerőművet Mészáros Lőrinctől márciusban.

- Már akkor is azt mondta az ellenzék, hogy ez nagyon rossz üzlet volt az állam részéről.
- Az MSZP elnöke kikérte a bevásárlás dokumentációját, amit kedden nyilvánosságra is hozott.
- Ebből az derül ki, hogy a vételáron felül még 57,7 milliárd forintot kellett a cégre költenie az államnak.

Tavaly, karácsony előtt egy nappal jelentették be, hogy a magyar állam energetikai vállalata, az MVM, megvásárolja a Mátrai Erőművet. Az eladó Mészáros Lőrinc felcsúti üzletember volt.

Az üzletet idén márciusban zárták, már a vírus miatt elrendelt korlátozások idején. A karácsonyi bejelentéshez hasonlóan egy olyan alkalommal, amikor az emberek többségének a figyelmét más dolgok kötötték le. Az üzlet eddig is nagyon furcsának tűnt, és most olyan adatok kerültek nyilvánosságra, amelyek alapján még furcsábbnak látszik.


Az üzlet zárásakor az derült ki, hogy az állami cég 17,44 milliárd forintot fizetett a Mátrai Erőműért, és a mellette működő, biomasszát előállító Geosol Kft-ért. Csakhogy most az derült ki, hogy az MVM több mint négyszer ennyi pénz felszabadítását kérte az államtól, hogy az üzletet meg tudja kötni.

Szükségét látta ugyanis a vállalat vezetése, hogy megadjon még 4,9 milliárd forint tagi hitelt, amit Mészáros magántőkealapjának kellett kifizetni; továbbá kellett még 26,4 milliárd forint tőkeemelés; és még egyszer 26,4 milliárd forint áthidaló hitelkeret is, hogy az erőmű működőképes maradjon.

Az áthidaló hiteleket és a tőkeemelést az MVM az üzlet lezárulta utáni időszakra kérte a kormánytól, vagyis ezek nem részei a vételárnak, de az MVM vezetése szorosan összekapcsolta a pénz igénylését az adásvétellel, mondván másképpen nem lehet működtetni a céget.

Vagyis összesen 75,14 milliárd forintra volt szüksége az MVM-nek, hogy megszerezze az erőművet.

Az erről szóló dokumentumokat kedd reggel hozta nyilvánosságra az MSZP a honlapján, miután a párt elnöke, Tóth Bertalan, közérdekű adatigényléssel fordult az MVM-hez. Az MVM számos dokumentumot átadott, bár a legtöbb erősen hiányos, kitakarások, illetve visszatartott mellékletek sora korlátozzák a nagy állami bevásárlás teljes megismerését. A hiányzó adatokért Tóth pert indít az MVM ellen...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.