2020. július 7., kedd

BADACSONYBAN A JÁRVÁNY ALATT MEGCSINÁLTÁK A STRANDBÜFÉ-MONOPÓLIUMOT

24.HU
Szerző: SPIRK JÓZSEF
2020.07.07.


A badacsonytomaji alpolgármester azt állítja, semmi köze sincs ahhoz, hogy az a cég, amelyből pár hónappal korábban kilépett, megszerezte a városi strand önkormányzati tulajdonú vendéglátóhelyeit. Az biztos, hogy kiírták, átírták, visszavonták a pályázatot, mígnem végül eredményt hirdettek.

Hartai Béla 2019 őszén lett az újraválasztott Krisztin N. László polgármester mellett Badacsonytomaj alpolgármestere. Az önkormányzati választás után – a feladatköri leírása alapján – Hartai felügyelete alá került a város tulajdonában lévő ingatlanokat (köztük a strandüzleteket) kezelő Badacsonytomaj Városüzemeltető Nonprofit Kft.

Önkormányzati tulajdonban három üzlethelyiség van a strandon, amelyekhez egy 250 négyzetméteres szabadtéri teraszrész is tartozik. A kormány már több milliárddal támogatta a települést, a helyiek reménye szerint újabb források is érkezhetnek a Balaton-partra. Erről még nem tudni konkrétumot, az azonban biztos, hogy a mostani pályázatnál rögzítették azt: a helyiségek bérlőjének „tűrnie kell”, ha az önkormányzat úgy dönt, hogy átépíti az ingatlanokat.

Az üzletek közül kettőt több mint 23 éven át vitt a Tóth család vállalkozása, a harmadik üzemeltetésébe Hartai Béla egy helyi üzlettársával szállt be. A szerződések azonban a tavalyi szezonnal lejártak, így a városüzemeltető cégnek meg kellett újítani a bérleti jogviszonyt.

Ennek január és május között nem kevesebb mint háromszor futottak neki, újabb és újabb módosított pályázatokat írtak ki. A Tóth család szerint lényegében addig csavargatták az indulási feltételeket, amíg az üzemeltetőknek világossá nem vált, hogy nem érdemes próbálkozniuk. Mint mondták, kitúrták őket, csakhogy jó ideig nem tudták elhinni, hogy a végén az alpolgármester volt cége lesz úgyis a győztes...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.