2020. július 29., szerda

BAJBAN VAN A GYŐZTES

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TAMÁS RÓBERT
2020.07.29. 


Lehet, hogy tényleg nem jött jókor a kipcsakok vezérének az Index ügy. Pedzegették ezt már többen is, hogy nagyon rosszkor ütött be a mennykő, ezt el is hiszem, de azt meg tudom – ahogy mindenki más is tudja, aki nem sapka tárolására tartja a nyakán azt a golyóbist -, hogy csak egy szavába kerül, és nem következik be a dolog. Vagy legalábbis nem most. Arra szerintem még kereszténykonzervatívék sem számítottak, hogy a portál szerkesztősége egységesen feláll. Igazából ez verte ki a nemzetközi biztosítékot, hiszen Magyarországon nem szokás ilyesmit csinálni. Gondolom az volt a terv, hogy néhányan elmennek, a többiek morgolódnak egy kicsit, aztán belesimulnak az új rendszerbe. Ahogy az itt szokásban van. Aztán így van idő csendben, majdnem feltűnés nélkül kinyírni a portált. Többször történt már ilyen, következménye nem lett. Úgy hitték, most is ez fog történni. Csalódtak. Túlságosan nagyot szólt az összefogás. Nem várt módon nagyot.

Igaz ugyan, hogy üvöltve harsog a propaganda Orbán Viktor újabb – természetesen világraszóló – győzelméről, hiszen ez alap. Az is tény, hogy semmi nem igaz a sikerpropagandából, ám ez a hithű szavazókat éppen úgy nem érdekli, ahogy eddig sem érdekelte. A többségének eszébe sem jut utánanézni, mennyi igaz az egészből. Mondta a tévé, írta az újság, tehát igaz. Akkor is, ha nem. Tehát ebből a szempontból nincsen baj. Idehaza. De az Unióban van, mert most valahogy el kellene sikálni a dolgokat, mégpedig sok dolgot. A hetes cikkely szerinti eljárást is, de a második éve a levegőben csüngő néppárti kizárást is. Hiába nem ügy ez itthon, a hívek körében. A nagy dolgok – főként azok, melyek milliárdokat jelentenek, így a hatalomban maradást biztosítják a rezsim számára – nem Felcsúton dőlnek el, hanem Brüsszelben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése