2020. július 4., szombat

BARTUS LÁSZLÓ: EZ TETTE TÖNKRE A BALOLDALT ÉS A JOGÁLLAMOT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2020.07.03.


Meghallgattam Bolgár György “Megbeszéljük” című műsorának azt a részét, amelyben egy betelefonáló azt feszegette, miért nem foglalkozik a Klubrádió és a balliberális média a Németh Sándor-üggyel. A telefonáló nagyon jól beszélt, egyenesebben, mint az újságíró, akinek ez lenne a dolga. Azt is megmondta, hogy ha igaz, ami a Fesz lesz című könyvben van, akkor Németh Sándornak börtönben van a helye.

Bolgár György egy ideig próbálkozott azzal, hogy nem bizonyított vagy nem bizonyítható az ATV és a Hit Gyülekezete kétmilliárdos vagyonrészének ellopása (amit Bolgár György bármikor ellenőrizhetne, ha akarná, de az is elég, ha az Átlátszó.hu és a Magyar Hang közös oknyomozó cikkét elolvassa, amely megfelelő hitelességgel igazolta, hogy a Fesz lesz című könyvben írottak megalapozottak és igazak).

Aztán Bolgár György kimondta a valódi okot: ha a mi oldalunkon állókat kritizáljuk, akkor azzal gyengítjük az ellenzéket, és az ATV-be legalább még mindig bemehet az ellenzék. Most azt nem is mondom, hogy az ATV nem a mi oldalunkon áll, hanem Orbán Viktor oldalán. Ezt bizonyítja, hogy a jobboldali média is hallgat Németh Sándorról. Az ATV-t Orbán egyik oligarchája, Németh Sándor tulajdonolja és irányítja a háttérből, aki Orbán mellett kampánykörutakat szervezett. Az ATV a kijelölt karám, ahova válogatott emberek mehetnek be, a meghúzott határok között mozogva, és a végén egy ellenzéknek ártó műsorhoz asszisztálva.

Ez az Orbán által kijelölt terep, ahol mozoghatnak, totális kontroll alatt, és a kijelölt határokig. Amúgy a Klubrádió ugyanez. Helyesen mondta a betelefonáló, hogy ha 1848-ban lett volna Klubrádió és ATV soha nem tört volna ki a forradalom. A párhuzam is tökéletes, a liberális polgári demokrácia ellenfele ma is a “Szent Szövetség”, amelynek része Németh Sándor Hit Gyülekezete nevű vallási magánvállalkozása, bizniszegyháza...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.