2020. július 25., szombat

JÚDÁSPÉNZ SEMJÉN “CSALÁDELLENES, DESTRUKTÍV SZEKTÁJÁNAK”, A HIT GYÜLEKEZETÉNEK

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.07.24.


Orbán Viktort egy dolog miatt nem érheti kritika: a politikai támogatást meghálálja. Ez például soha nem volt jellemző a balliberális pártokra és kormányokra, aminek egyik része pozitívum, mert nem kezdtek klientúraépítésbe, de azokat sem becsülték meg soha, akik nem összeférhetetlen módon támogatták őket, beleértve saját szavazóikat is. Orbánnál nincs így, ő senkit nem hagy az árok szélén, akik átállnak hozzá. Ennek egyik legkirívóbb esete Németh Sándor és a Hit Gyülekezete, Németh Sándor vallási magánvállalkozása. A Fidesz mindaddig, amíg Németh Sándor politikai szolgáltatásokat nem kezdett nyújtani Orbánnak, következetesen “destruktív, családellenes szektának” nevezte a Hit Gyülekezetét és ez a kevés alkalmak egyike volt, amikor nem is tévedett. Hasonlóképpen Semjén Zsolt, aki azért akarta az egyházi törvényt módostani, hogy a Hit Gyülekezetét és a bizniszgyházakat kiszorítsa. De mire a törvény elkészült, addigra már Németh Sánor átállt Orbán oldalára, és végül a törvény a valódi keresztény kisegyházak egyházi státuszát vonta meg, és bevett egyház lett Magyarország legnagyobb bizniszegyháza. Az egykori célpont, a Hit Gyülekezete.

Ez mindent el is mond mind a Fidesz, mind Semjén Zsolt elvszerűségéről, és arról, mennyire fontos nekik a család és a magyar polgárok védelme. Ha egy destruktív családellenes szekta nem a politikai ellenfeleket támogatja, hanem érdekből átáll az elnyomó hatalom oldalára, azonnal nem számít, hogy rombolja a magyar társadalmat, terrorizálja, megfélemlíti és kifosztja a hívőket, szétrombolja a gyülekezethez tartozók és nem tartozók közötti családi kapcsolatokat. A politikai támogatásért cserébe milliárdos támogatásokat nyújtanak. S ez nemcsak a közfeladatok ellátására nyújtott állami pénzeket jelenti, hanem Orbán kormánya ezen felül is ad támogatásokat. Egyebek mellett egy csaknem 800 milliós visza nem térítendő ajándékot. Akik politikailag nem támogatják a rezsimet, mint például Iványi Gábor egyháza, azok még azt sem kapják meg, amit Strasbourgban megítéltek nekik. Ennyit érnek Semjén elkoptatott szónoklatai arról, hogy az ő államuk nem szól bele az egyházak életébe.

Németh Sándor pedig mindent megtett azért, hogy mint volt SZDSZ-alapító és kopogtatócédula-gyűjtő, az MSZP-s klientúra volt tagja, egykori MDF-támogató elnyerje Orbán kegyeit. Azért, hogy megússza az egyházi státusz elvesztését és a jogos felelősségre vonást, az elszámoltatást, a számonkérést és a vagyonelkobzást. Ezért jócskán túlteljesített, nemcsak az MDF-et szúrta hátba és iktatta ki a közéletből Orbán kérésére, hanem az egész gyülekezetét Orbán és a Fidesz mellé állította. Méghozzá úgy, hogy társadalmi-politikai kérdésekben mindent megtagadott, amit korábban a jogállamról, az egyház és az állam elválasztásáról mondott. De még teológiailag is gyökeres fordulatot vett, mert az egyház és az állam összefonódása nemcsak társadalmi-közéleti kérdés, hanem a Biblia szerint “szellemi paráznaság”, “szellemi Babilon”, a Jelenések Könyvében megírt “parázna asszony”, amely a Fenevadon, a diktatórikus államhatalmon lovagol. Az egyház és az állam összefonódása ugyanis mindenkor diktatúrát hoz létre, amelynek csúcspontja a világdiktátor, az Antikrisztus megjelenése lesz, amit az ilyen egyházak támogatnak és a szavaztatnak meg a híveikkel. Németh Sándor és Orbán Viktor paktuma és ideológiai-pénzügyi összefonódása ennek egy előképe.

Németh Sándor ezt az egyházi magatartást korábban a katolicizmussal azonosította és a legteljesebb mértékben elítélte. Az ilyen egyházakról írja azt a Biblia, hogy paráználkodnak a föld királyaival, az államhatalommal. A Biblia ezeket ítéli el, s ezek miatt jön el a világ vége, nem a bűnös embereket, akikért meghalt az Isten Fia, a zsidó Messiás, és engesztelő áldozatával örökre elvette a bűneiket. Németh Sándornál jobban senki nem fejtette ki ennek az áruló magatartásnak a mibenlétét és antikrisztusi voltát. A számonkéréstől, az elszámoltatástól, a vagyonelkobzástól való félelem miatt mindezeket a bibliai elveket, amelyeket ő maga hirdetett, feladta, megtagadta, és beállt azok közé, akiket addig kritizált. Nem csupán Semjén nevezte “családellenes, destruktív szektának” a Hit Gyülekezetét, hanem Németh Sándor és egyháza is ördögfinek, Sátán szolgájának, Opus Dei ügynöknek, a katolikus egyház ügynökének nevezte Semjént. Egyik fél sem változott, Semjén ugyanazt teszi, mint korábban, Németh Sándor bizniszegyháza pedig ugyanolyan családellenes és destruktív szekta, mint volt. Csak a politikai kapcsolat változott meg. Az összefonódás megtörtént...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.