2020. július 21., kedd

TÍZ MEGLEPETÉS ÉS TÉVHIT TÖRÖKORSZÁGRÓL

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Mercedes
2020.07.21. 


Mint a legtöbb ország esetében, így Törökország kapcsán is rengeteg a tévhit, illetve a magyar szemmel különös szokás, legyen szó a furcsa tisztaságmániáról, a szőnyegek és a nyár bizarr kapcsolatáról és a különös árképzésről. Mindezeket Mercedes gyűjtötte csokorba.

„1. A tisztaságmánia
Amikor idejöttem, akkor azt hittem, van némi fogalmam a takarításról, mivel hát természetesen otthon is szoktuk űzni eme cselekvést, szóval gondoltam, tán a világ itteni részén is felporszívózunk, felmosunk, port törlünk, meg ilyen alapvető dolgokat csinálunk.

Súlyosan tévedtem.

A takarítás Törökországban egy másik dimenzió, mondhatni társadalmi elfoglaltság, némelyeknél szinte már-már hobbiszámba menő foglalatoskodás. De nem ám úgy, hogy csak porszívózunk, aztán felmosunk. Rettenetek rettenetje... még elképzelni is rossz, hogy csak ennyiből állna a padló takarítása például. Nem.

Itt sok helyen a sima felmosó sem divat, hiszen az nem tisztít rendesen, így minden valamire való török állampolgár tudja, hogy a padló csak akkor lehet tiszta, ha azt a két kezeddel, meg egy természetesen előre kitisztított, fertőtlenített (nem ám csak kimosod, isten ments...) anyagdarabbal nyalod tisztára olyan vegyszer kombós vízzel, amitől fél Isztambul kifeküdne. A vegyszerek miatt amúgy se aggódj, majd a takarítás végén lögybölsz magadra egy kis 80%-os kolonyát, és már meg is oldódott minden.

(Kolonya: különböző illatokban kapható alkoholtartalmú kézfertőtlenítő lényegében, amivel mindenkit körbelocsolnak, aki belép vendégként egy török otthonba. A szokás kialakulásának semmi köze a járványhoz. Igen, koronavírus nélkül is sikerült egy ilyen szokást kialakítanunk.)

Ezt követően az, hogy piszkos edényt, tányért semmilyen körülmények között nem teszünk a mosogatógépbe, már nem érhet akkora meglepetésként senkit. Kisebb fajta szívrohamot okozhattam több ismerősünknek is a konyhában, amikor a használt tányérokat elkezdtem csakúgy bepakolni a gépbe.

Értsd anélkül, hogy előtte Domestosszal (fogalmam sincs, hogy miért találják néhány megfelelő mosogatószernek a Domestost), forró vízzel, tökéletesen tisztára mosogattam volna. Hiszen azt úgy kell, a gépbe csak egy plusz körre tesszük be (értsd: lényegében a semmiért).

2. Nyáron szőnyeg? A padlón?


Ezt nem tudom, hogy máshol is csinálják-e vagy csak valami adanai szokás, de errefelé az emberek meg vannak győződve róla, hogy ahogy beköszönt a június elseje, a szőnyegek büdösek lesznek.

A melegtől tetszik tudni... a klímás zárt lakásban. Nem ötven évvel ezelőtt, amikorról még mindig terjengnek ezek a mesék, hogy mi itt lapos tetejű házakban élünk, hogy nyáron kifeküdhessünk a tetőre a hőség elől... nem, nem fetrengünk a tetőn.

Mostanság az egyetlen activity, amit a szomszédok a tetőn végeznek az a papírsárkány eregetés, és ebbe is sikerült jó pár embernek belehalnia. Bele se merek gondolni, mi lenne, ha elaludnának a tetőn...

Szóval nyár elején az itteniek instant elkezdik kérdezgetni egymást, hogy „És nővérem, te már felszedted a szőnyeget? Nem? De hát büdös lesz, az ég áldjon meg! Allahallah...”.

Szóval, lényegében van egy csomó gyönyörű szőnyegünk, de használni ne akard úgy igazából az év nagy részében. Mert mindenki tudja, hogy akkor büdös lesz nálatok (nem lesz egyébként, de így is kaptam olyan kérdéseket, hogy ebben a melegben, hogy viselem el a hálószoba szőnyegünket... hiszen biztos büdös.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.