2020. július 11., szombat

ÚGY ÉRZI, SOK A SZÚNYOG? MÍG ÍGY ÍRTUNK, EZ ÍGY IS MARAD

HVG ONLINE / ÉLET+STÍLUS
Szerzők: SERDÜLT VIKTÓRIA, SZLAVKOVITS RITA
2020.07.11. 


Idén már nem lehet a levegőből kémiai anyagokkal irtani a szúnyogokat. Igaz, a szakemberek már jó ideje erősködnek, hogy a permetezés csak tűzoltásra jó, helyette a Nyugat-Európában évtizedek óta sikeres biológiai gyérítést kellene alkalmazni. A módszer meghonosítására bőven lett volna lehetőség, ehhez képest gyakorlatilag semmi nem történt.

„Döbbenetes”, a mindennapi életet is lehetetlenné tévő szúnyoginvázióról szóló posztok lepték el a közösségi médiát az elmúlt hetekben. A jelenlegi magyarországi helyzet ugyan nem közelíti meg a 2013-as dunai árvíz után kialakult – szinte katasztrófaközeli – állapotokat, de a teraszokon már hetek óta nem nagyon lehet megmaradni esténként, a vízpartokról nem is beszélve.

Magyarországon 2013 óta a katasztrófavédelemhez tartozik az állami szúnyogirtás, de ők csak koordinálnak, a tényleges munkát szerződött vállalkozók végzik. Az önkormányzatoknak emellett lehetőségük van saját költségen is gyérítést végezni, ezt tette például Budapest is. És a vitából nyilván nem maradhatott ki a politikai sem: Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester pártja, a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán „a kormány Budapest-ellenes politikája legújabb mélységének” nevezte, hogy az állam helyett 20 millió forintot kell költenie a kerületi önkormányzatnak szúnyoggyérítésre.

Abban persze semmi meglepő nincs, hogy Magyarországon nyáron sok a szúnyog. Az előző évekhez képest azonban nagy változás, hogy a lakosság idén hiába várja a megszokott repülőgépes irtást, egy európai uniós jogszabály 2020-tól betiltotta a forgalomban lévő kémiai szerek légi permetezését. Az Antonovok helyett most autók végzik a munkát, úgynevezett hidegködképzéses technológiával...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.