2020. július 12., vasárnap

ÚJ, XXI. SZÁZADI NYUGDÍJRENDSZER KELLENE - A KISPÉNZŰ EMBEREK NEM TANÁCSOT, HANEM KALÁCSOT VÁRTAK

168 ÓRA
Szerző: SEBES GYÖRGY
2020.07.12.


Még mindig nem lenne késő, hogy a kispénzű nyugdíjasok egyszeri, körülbelül 20-25 ezer forint juttatást kapjanak – véli a szakértő, Barát Gábor, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság volt vezetője. Úgy látja, a járvány utáni helyzetben joggal elégedetlen az idős emberek többsége. Sokuknak a megélhetése került veszélybe, a nyugdíjak között az utóbbi években kialakult egyre durvább különbségek miatt pedig nő a feszültség a társadalomban. Barát szerint alapjaiban kellene változtatni a rendszeren.

Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést és a 13. havi nyugdíj visszaépítésével összefüggő módosításokat is. Ez azt jelenti, hogy most már örülhetnek a nyugdíjasok?

Szerintem nem veti fel őket az öröm, mert az utóbbi években, és pláne az idén, sok mulasztást gyűjtött be a kormány. Tény, hogy 2021-ben várhatóan jobb helyzetbe kerülnek a nyugdíjasok, mint 2020-ban. Ez nem véletlen, mert várhatóan nemcsak a gazdasági mutatók lesznek jobbak, hanem választás előtt is állunk, amikor egy kicsit jobban odafigyelnek rájuk. Ami a költségvetést illeti, most különösen veszélyes vállalkozás a nyári – igen korai – elfogadása, hiszen hiányzik a tavalyi zárszámadás, és az idei vírushelyzet fel nem dolgozott gazdasági következményeinek számbavétele, ezek hatása. Persze a nyugdíjtörvényben előírt minden kötelezettség fedezetét betervezték, így a 13. havi nyugdíj egyheti összegét és a gazdasági-pénzügyi feltételek alakulásától függő nyugdíjprémium kifizetésére szolgáló céltartalékot is.

A jelenlegi helyzetben mit mutat, hogy egyetlen heti pluszt akarnak adni?

A 13. havi nyugdíj, illetve induló egy heti összege az én szememben szépségtapasz, feltételezhetően a választás hozta elő. Sajnos a korábbi években a különböző időpontokban nyugdíjba mentek között kialakult különbségek kezelésére nem alkalmas, továbbá csak minimálisan befolyásolja a nyugdíjak és a bérek viszonyát. Különösen azért, mert az elfogadott törvényben nincs kifizetési korlát, mindenki a saját nyugdíjának – tehát a milliós nyugdíjnak is – a meghatározott százalékát kapja. Ez pedig a nyugdíjak között – főleg a 2010 után kialakult, kialakított – egyre durvább különbségek miatt csak a feszültséget növeli a nyugdíjastársadalomban, ahol a többség az átlagnyugdíj összegét el nem érő ellátást kap. Korrektnek tartottam azt a felmerült javaslatot, amely szerint minden nyugdíjas az átlagnyugdíj összegét kapná meg, hiszen a 13. havi nyugdíj mögött elvileg nincs szerzett, illetve vásárolt jog. A kialakult és növekvő ellentmondások miatt nem zárom ki, hogy 2022 után finomítanak a jogosultság, illetve a kifizetés módszerén...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.