2020. július 1., szerda

VÉGE, VÉGE, VÉGE - ÉS A FOLYTATÁSA

HÍRKLIKK
Szerző: KÉRI LÁSZLÓ
2020.07.01.


A most elmúló júniusban számos fontos dolog véget ért. És legalább ugyanennyi, szintén fontos ügy tovább folytatódik, noha ezek között sok olyat találni, aminek jobban örültünk volna, ha véget ér.

Vége lett a tanévnek
, pedig szinte el sem kezdődött. Március közepén egyetlen hétvégén volt kénytelen az ország összes tanintézménye átállni egy olyan oktatási formára, amelynek megoldhatóságáról előtte senkivel sem egyeztettek – igaz, nem is lett volna kivel és hol. Több százezer magyar család egyik napról a másikra kényszerült arra, hogy mindennapi életvitelébe beépítse az iskolai működés csakis otthon megoldandó feladatait. Most, június végén, még nincs – hiszen nem is lehet – átfogó képünk arról, hogyan élte meg mindezt Magyarország otthon ragadt, otthon dolgozó és otthon tanuló népe.

Vége lett a karanténnak, bár nagyon sokan úgy tettek, mintha nem is lett volna. A mai magyar társadalom egyik része – mondjuk így, hogy a többsége – komolyan vette a világjárvány kiszámíthatatlanságát, és heteken át, önként is vállalta mindazon kényelmetlenségeket, amelyek elviselésére amúgy a többségnek semmiféle előzetes felkészültsége nem volt. A társadalom másik része viszont látható módon, nem törődött ezzel. E nyílt figyelmetlenségnek sokféle oka, magyarázata lehetséges. Utólag is érdemes lenne megtudni a különbségek mozgatórugóit és lehetséges magyarázatait...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.