2020. augusztus 5., szerda

„21. SZÁZADI SZÍNVONALÚ PSZICHIÁTRIAI ELLÁTÁSRA, AZ EGYETEMI SZINTŰ KÉPZÉSRE TÖBB SZEMPONTBÓL IS ALKALMATLAN”

RÖNTGEN BLOG / 4!
Szerző: KUNETZ ZSOMBOR
2020.08.05.


Tavasz óta egymást érik a botrányok a Szegedi Tudományegyetem orvostudományi karán. 

Rovó rektor kezdte, amikor tiroli síeléséből hazaérkezve karantén helyett a műtőbe vonult, majd kiderült, hogy mindeközben koronavírus-fertőzött volt. Ennek következtében több munkatársa is kiesett a munkából.

Májusban az orvosi kar szerződést bontott a radiológiai szolgáltatójával, az Affideával, aminek következményeként a betegek a szabad ég alá kipakolt székeken voltak kénytelenek várakozni a kamionokba telepített CT- és MR-szolgáltatásokra. (Erről a HVG mellett az Átlátszó írt néhány cikket.)

Sőt bizonyos szolgáltatások időszakosan elérhetetlenné váltak, mint például az ultrahang vezérelt aspirációs citológa, ami alapvető egyes rákfajták meghatározásához.

Nem kellet sok idő, jött a következő: a rektor letiltotta a diplomaosztó ünnepélyt, miközben az egyetemen éppen feloldották a megszorításokat. Miközben például Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a diplomaosztót egyenesen a curriculum, azaz a képzés részének nevezte.

Most pedig az egyetem pszichiátriáján dolgozó orvosok fordultak az Állami Egészségügyi Ellátó Központhoz, azonnali beavatkozást kérve. 

„Orvosdoktori diplománk megszerzését követően képzőhelyünknek az SzTE ÁOK SzAKK Pszichiátriai Klinikáját választottuk, többszöri egyeztetés és felvételi eljárás során lettünk az egyetemi klinika dolgozói” – írták a szegedi orvosok.

„...elsődleges képzőhelyünket, az SzTE ÁOK SzAKK Pszichiátriai Klinika fekvőbetegosztályait 2020. április elsejével… a Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Makói Tagintézményének telephelyére, Makó Kórház u. 2. szám alá költöztették.”

Az alapképzőhelyet, amely Szegeden, az SZTE épületei között található, Járványügyi Ellátó Központtá alakították át.

Az már önmagában érdekes, hogy miért pont a Pszichiátriai Klinikát, és miért nem mondjuk a SZTE Fül-orr-gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinikáját – ahol a rektor Rovó László is operált – áldozták be Járványügyi Ellátó Központtá,

hiszen az elektív, azaz előre tervezett, nem sürgős műtétek amúgy is leálltak a veszélyhelyzet elején, és csak a sürgős beavatkozásokat végezhették el, míg a pszichiátriai betegek száma a karantén helyzet alatt csak növekedhetett.

A probléma azonban ott van – és ezért is fordultak a pszichiátriai osztály orvosai az ÁEEK-hoz, illetve a Magyar Pszichiátriai Társaság honlapján keresztül a nyilvánossághoz – hogy a Makói Tagintézmény a „21. századi színvonalú pszichiátriai ellátásra, az egyetemi szintű képzésre több szempontból is alkalmatlan”.

A részben átmenetinek szánt infrastruktúra, valamint a társszakmák elérhetőségének a hiánya miatt a működés rend nem elfogadható, pláne nem úgy, hogy ez az intézmény a dél-alföldi régió hármas progresszivitási szintű ellátását hivatott biztosítani...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.