2020. augusztus 5., szerda

A 168 ÓRA AUGUSZTUS 5-I SZÁMÁNAK LAPAJÁNLÓJA

168 ÓRA ONLINE
Szerző: 168 Óra
2020.08.04.


Kováts Kriszta színész-énekesnő a koronavírus-járvány hazai berobbanásakor egy lemezkészítés kellős közepén tartott, új munkája, az Ó- és Újszövetségből készült Biblia show a májusi online premiert követően júniusban már fizikai hanghordozón is megjelent. A Jászai Mari-díjas művészt a nem vallásosságról, a neveltetésről, a karanténról, a zeneipar átalakulásáról és arról kérdeztük, hogy mit gondol a hazai kultúrpolitika könnyűzenével kapcsolatos terveiről.

Sugalmazott válaszok

Az állami egészségügy további központosításának lehetősége tűnik ki abból a kérdőívből, melyet július második felében küldtek ki több mint 140 ezer egészségügyi dolgozónak.

Újabb szög az egészségügy koporsójába

A módosítás komoly indulatokat váltott ki az utóbbi hónapokban, rengetegen vádolták igazságtalansággal a kormányt. A kormányzati kommunikáció persze – ahogyan ilyenkor lenni szokott – állta a sarat, a fideszes és kereszténydemokrata politikusok egyre csak azt harsogták, hogy senki nem szorul ki az állami egészségügyi ellátásból.

Kizsarolt hála

Jogerősen is két év letöltendő börtönbüntetést kapott az az ortopéd-orvos, aki nem elégedett meg a beteg által adott hálapénzzel és többet követelt.

Kréta és gumibot

Gyülekeznek a frissen kiképzett iskolaőrök. Szeptembertől – ha lesz tanévkezdés – több száz iskolában, tanintézetben gumibottal, spray-vel felszerelt „rendügyi szakemberek” vigyáznak a szervezett működésre.

Berlin elnéző mosolya

„A német elnökség kiáll a jogállamiságért, annak csorbulását szóvá teszi még akkor is, ha Orbán Viktorról van szó.” Így nyilatkozott Angela Merkel kancellár július nyolcadikán. Szűk két hét múlva, az uniós csúcsértekezlet után, a magyar miniszterelnök győzelmet jelentett Brüsszelből, és a környezetéből szárnyra kelt a hír: a német kancellár ígéretet tett neki arra, hogy még az idén lezárhatják a 7-es cikkely szerinti eljárást Magyarország ellen. Vajon meddig enged Berlin Orbán Viktornak? S tovább tágítja-e a kereteket, hogy a hírek szerint Magyarország részben német tulajdonú cégtől vásárolhat légvédelmi rakétarendszert? Hegedűs Dánielt, a German Marshall Fund elemzőjét kérdeztük.

Tájkép csata közben

Nem jött fel a talajvíz. Nem is ment el a talajvíz. Pedig a Ligetvédő mozgalom szószólói közül többen vagy az egyik, vagy a másik veszélyre figyelmeztettek a megkezdett múzeum- és mélygarázsépítések okán. A víz tehát a helyén maradt és a zöld is köszöni, jól van.

Kívül tágasabb

Az aktuális statisztika nem vesz tudomást egy fontos társadalmi jelenségről: a fiatalok elvándorlásáról. Ezt persze hivatalosan nem is nagyon mérik, a külföldi egyetemekre jelentkezők nem mutatnak jól az ablakban. Pedig évről évre egyre többen tanulnak tovább a határainkon kívül.

A bandán belül

a bandavezér személyesen működteti a rendszert, és személyesen határoz az egyes pozíciók betöltéséről. Jellemzően még a harmadosztályú futballcsapatok összeállításával is tisztában van.

„Gyarmat óta viszolygok a fegyverektől”

Tíz centire volt a haláltól, és öt percre attól, hogy ölnie kelljen. Czeba József egyike volt annak a tizenkét lövésznek, akiket a Pintye testvérek likvidálására küldött a belügy Balassagyarmatra 1973-ban.

Kaput nyitnak a hongkongiaknak


A Pekingben június végén elfogadott, Hongkongról szóló nemzetbiztonsági törvény újabb lépés az egykori brit gyarmat belső autonómiájának felszámolása felé, és ez ellenlépéseket váltott ki London részéről is.

Lukasenka hatodszor


Augusztus 9-én elnökválasztást tartanak Fehéroroszországban. Aljakszandr Lukasenka, aki 1994 óta áll a kilenc és fél milliós ország élén, hatodszor fut neki az államfői tisztség elnyerésének.

Hősök Liberatorral

Violette Szabo utolsó bevetése.

Szakemberekből sztárok

Popper Péter egyetemi tanár a szakma egyik legnépszerűbb és legkiválóbb művelője volt. Évtizedeken át segített az embereknek rádió- és tévéadásokban a mindennapos lelki gondok megoldásában, különösen a gyermeknevelésben. Talán kevesen emlékeznek rá, hogy 2005-ben – több politikus mellett – megírta Orbán Viktor portréját is, noha sosem találkozott vele.

Kis magyar abszurd


Határokat feszegető negyvenesek

Amikor betelik a pohár

Illés László (1987–) filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Első filmjét, A pincét (The Basement – angol nyelvű független nagyjátékfilm, 2017) hivatalosan tizenhat országban forgalmazták, köztük az Egyesült Államokban. A pásztor (The Shepherd) című drámát, második nagyjátékfilmjét, 2019-ben forgatta a Vas megyei Dozmaton és az Őrségben.

Lezárult egy fejezet

A Győri Balett idei évadzáró társulati ülését öt perc szünet követte, majd rögtön elkezdődött az évadnyitó ülés azzal, hogy az előző vezető átadta az igazgatói iroda kulcsait az utódjának.

Végtelen életünk a tenyerünkben van

A törékeny kerámiák sorsa sokszor a pusztulás. Gorka Géza életművének is jókora szeletét érte utol a végzet, és hogy ma mégis egy, a művészetének teljes ívét láttató hagyatékról beszélhetünk, az annak is köszönhető, hogy ő maga megtörhetetlen volt, kivételes ereje volt a cserepek újraillesztéséhez, mind fizikai, mind átvitt értelemben.

SPORTFÓLIÓ


Fraser: egy zseniális botrányhős
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.