2020. augusztus 4., kedd

A KORMÁNY JELENTŐS ÖSSZEGET VESZ KI MINDEN POLGÁR ZSEBÉBŐL

HÍRKLIKK
Szerző: KARDOS ERNŐ
2020.08.04.


A forint folyamatos leértékelésének következményeként, elveszett az ország vagyonának jó része, és a magán-megtakarítások is jelentős mértékben veszítettek értékükből – nyilatkozza portálunknak Bodnár Zoltán, az MNB egykori alelnöke. A forint leértékelődésének következménye, hogy egymillió forint tíz éve még 3770 eurót ért, mára pedig 2850 euróra csökkent. A pénzügyi szakember szerint, ez az értékvesztés annak a következménye, hogy az Orbán-kormány nem csatlakozott az eurozónához. A nemzeti valuta fenntartása elsősorban a kormány érdeke, hisz' az államnak hoz extra bevételt. Az állampolgárok millió számára pedig marad a megtakarítások elértéktelenedése, vagy az emelkedő bérek ellenére, a folyamatos elszegényedés.

A közvélemény-kutatások szerint, a kormánypártok inkább ellenzik, az ellenzék inkább támogatja az euró bevezetését. Logikus, hogy az emberek a politikai hovatartozás alapján döntenének az euró bevezetéséről?


Valóban az a látszat, hogy a nagy többség visszahangozza saját szekértáborának véleményét. Elsősorban azért van így, mert ma az euró bevezetésének várható hatásáról meglehetősen tájékozatlanok a közélet iránt érdeklődők. Továbbá a kormányzati dezinformáció felnagyítja az uniós pénz bevezetésének veszélyeit. Ezért az országban nem a valóságos közgazdasági, hanem a torz politikai érvek alapján tudnak csak véleményt alkotni az emberek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.