2020. augusztus 31., hétfő

A MI PÉNZÜNKET SZÓRJA A KORMÁNY!

HÍRKLIKK
Szerző: BÁNÓ ANDRÁS
2020.08.31.


Egyre kínosabbá vált a helyzet a Magyar Tenisz Szövetségben, melynek fideszes elnöke Szűcs Lajos 3 és fél milliárdos hiányt halmozott fel. Orbán Viktor júliusban a gordiuszi csomót úgy vágta el, hogy egykori kancelláriaminiszterét, Lázár Jánost kérte fel, hogy induljon el a szövetség elnöki posztjáért a tisztújításon.

Lázár haptákba vágta magát, természetesen elindult a pozícióért, és természetesen meg is választották elnöknek. Ahogy egy kicsit is tájékozódott, rögtön szóvá tette, hogy a szövetséget az anyagi ellehetetlenülés fenyegeti. Többek között azért, mert a szövetség számláiról két magáncég, az A-Z Produkció Kft. és az A-Z Tenisz Produkció Kft. kérelme alapján egy végrehajtó inkasszót nyújtott be. Az egykori tárcavezető ezután a tagoknak levelet írt, hogy szerinte a két cég ezt a pénzt nem érdemli meg, valamint tisztességtelenül is járt el.

Minthogy elég valószínű volt, hogy a cég az inkasszó nyomán befolyt pénzt egyhamar nem adja vissza (a nyilvánosság persze nem is ismeri az eset összes fontos részletét), a kormány a szövetség hóna alá nyúlt. 2,5 milliárd forintot hagyott jóvá legutóbbi határozatában a szövetség működési feltételeinek stabilizálására, (konszolidációjára), és a szövetség által megvalósítandó szakmai programok, fejlesztések támogatására...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.