2020. augusztus 30., vasárnap

AHOL ORBÁN CSAK EGY HENTESBOLT

AZONNALI.HU
Szerző: ZUZANNA KEPLOVÁ
2020.08.29.


Mint egykoron Mečiar Szlovákiára, úgy telepszik rá Orbán a romantikus hazugságaival Magyarországra. Szlovákiából azonban senki nem irigyli ezért a magyarokat, az életszínvonalért a csehekre szokás felnézni.

Ahhoz, hogy megértsük Közép-Európát, meg kell ismernünk, miként látnak minket szomszédaink. Az Azonnali ezért a szomszédos országokból kért fel vendégszerzőket, hogy a trianoni békeszerződés századik évfordulóján mondják el saját (és talán országuk) Magyarország-képét. A vita zárásaként Zuzana Kepplová, a jobboldali liberális SME pozsonyi napilap publicistája mondja el véleményét.

Előre borítékolható, hogy

egy napjaink Magyarországáról szóló vita Szlovákiában könnyen redukálódik arra a kérdésre, hogy a megkérdezetteknek tetszik-e Orbán vagy sem.
Nem a küllem értelmében – hiszen elveszítette focistaszerű alakját, másfelől viszont javult az angoltudása –, hanem a politikája megítélésének értelmében.

Orbán mára olyannyira rátelepedett a közgondolkodásra, hogy nehéz nem zaklatott állapotba kerülni, ahogy elsétálok a környékünk Orbán névre keresztelt hentesboltja előtt.

A kolbászra vagy a marhahátszínre kellene asszociálnom, mégis a politika jut eszembe.

Manapság az életszínvonal terén a szlovákok többsége számára leginkább Csehország jelenti az összehasonlítási alapot. Folyamatosan a Morva folyó túloldalára tekintenek – nem pedig a Duna túloldalára –, és azon lamentálnak, hogy a szlovák diákokat a brünni és prágai iskolák jobban vonzzák, az egészségügy különb helyzetben van, a műemlékek rendezettek, a pincérek kedvesebbek, a kocsmák pedig meghittebbek.

Nem, Orbán a szlovákok számára nem életszínvonalat jelent, sem valamiféle mércét, amelyre hivatkozási alapként tekintenének. Orbán neve nem hívja elő a nemzeteink közötti viszonyról szóló képzeteket sem, amely a kilencvenes évek során, majd azt követően még néhány évig problémát jelentett számunkra. Orbán nevének hallatán a politikai mítoszok birodalma jut eszünkbe...

Talán nem túlzás azt állítani, hogy

Orbán megváltoztatta a szlovákok képét arról a Magyarországról, amelyet személyes tapasztalataikból ismertek.

Azon tapasztalataikból, amelyek a mosonmagyaróvári akvaparkból, a győri bevásárlásokból, a budapesti karácsonyokból és a balatoni üdülésekből származtak. Esetleg Esterházy könyveiből vagy a nagymama receptjeiből. Mindez a háttérbe szorul, amikor Magyarország egy tehetséges politikai mesélő országává vált...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.