2020. augusztus 6., csütörtök

AKKOR IS BEVEZETIK, HA MÉG NEM ÁLL RÁ KÉSZEN SENKI

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2020.08.06.

Már akkor kérdéses volt, hogy kik fognak iskolaőrnek jelentkezni, amikor meghirdette ezt a programot a kormány. Pláne azt követően merültek fel aggályok, hogy kiderült: egy sima 1 hónapos képzéssel olyan álláshoz juthatnak a szerencsések, ami jobban fizet, mint egy kezdő tanári állás, vagy más összehasonlításban, egy iskolaőr fizetése megközelíti az iskolapszichológusok fizetését. Nyilvánvaló volt, hogy sok százan fognak jelentkezni erre a feladatra, hiszen könnyen szerzett pénz lehetőségével kecsegtetett, ami manapság nem annyira jellemző idehaza. Bár mindössze 497 pozíció betöltésére van lehetőség, mégis 1409-en jelentkeztek országszerte az új iskolaőri pozícióra. Igen ám, de sokuk már az első vizsgálatok alkalmával lemorzsolódott, ami egyáltalán nem meglepő. Sokszor kaptunk már ezért a véleményünkért, de én továbbra is fenntartom, hogy ilyen feladatokra általánosságban pont azok az emberek jelentkeznek, akiknek a legkevésbé kellene.

Egy ilyen pozíció ugyanis nem arról szól, hogy ki az erősebb, ki tud mindent jobban, vagy ki testesíti meg a törvényt, hanem arról, hogy meg kell akadályozni egy esetleg verekedésig fajuló vitát, vagy egy potenciálisan erőszakossá fajuló cselekményt. Én továbbra is úgy vélem, hogy az iskolaőrség létrehozása nem fog megoldani semmilyen problémát, hiszen azzal maximum bizonyos keretek között szabályozni lehet a problémát, ám a gyökerét felszámolni nem. De semmit nem számít az én véleményem, hiszen a kormányzat eldöntötte, hogy lesznek iskolaőrök és kész. Még olyan helyeken is, ahol egyébként az iskola vezetése nem tartott erre igényt. Hogy aztán itt félreértésről van-e szó, vagy valami egészen másról, az remélhetőleg szeptember elsejéig ki fog derülni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.