2020. augusztus 25., kedd

AZ AIRBNB-LOBBI ÉS A TUDOMÁNYOSNAK LÁTSZÓ MÓDSZERTAN

MÉRCE
Szerző: BÜTTL FERENC
2020.08.25.


Miután az Orbán-kormány az Airbnb szabályozásának kérdését lecsupaszította a mennyiségi korlátozásra, és az önkormányzatokra testálta a szabály megalkotását, megindult az önkormányzati politika befolyásolására irányuló nyomásgyakorlás. Legyen-e korlátozva az Airbnb-típusú szálláskiadás vagy sem, és ha igen, akkor hány napban évente? – teszi fel magának a kérdést minden budapesti polgármester és önkormányzati képviselő (elsősorban Budapestet érinti a kérdés) és sokan sietnek azonnal a segítségükre, hogy ebben az ügyben „jó” döntést hozzanak.

A nyomásgyakorlásról vagy lobbitevékenységről érdemes tudni, hogy ez egy igen hasznos és kívánatos eleme a politikai rendszer működésének. Fontos csatorna, amely segíti a politikai döntéshozókat abban, hogy érdekek, érvek, vélemények eljussanak hozzájuk, hogy saját személyes tapasztalataik, pártjuk álláspontja és a közvélemény-kutatások mellett egyéb, többnyire szakmai/szakértői információkra is szert tegyenek.

Az Airbnb-szabályozást illetően természetes, hogy azonnal megjelentek a lakhatással foglalkozó szervezetek szabályzáspárti megnyilatkozásai (AVM, Habitat) és ezzel egy időben elkezdődött a szabályozást ellenző, rövidtávú szálláshely-szolgáltatást végzőket képviselő szervezet lobbitevékenysége is (MAKE, FSZKSZ). Előbbiek a nyilvánosság csatornáin keresztül, míg utóbbiak a döntéshozók közvetlen megkeresésével juttatják el „üzenetüket”.

Mint korábban jeleztem, ez egy természetes és hasznos politikai folyamat, amivel nincs semmi baj, sőt! Azzal van baj, ha valaki ebben a folyamatban – szándékosan, vagy a megfelelő tudás hiányában „véletlenül” – megtévesztő adatot közöl, hamis állítást tesz. Hogy úgy mondjam, szép dolog a befolyásolás, de az igazság is az. Jó lenne, ha az előbbi nem válna az utóbbi kárára.

Az apartmankiadók egyesülete az önkormányzatokat megkeresve azzal érvel, hogy az csupán „tévhit”, hogy az Airbnb-típusú lakáskiadás terjedése hozzájárul a lakhatási válság elmélyüléséhez. Szerintük az Airbnb-típusú szálláskiadásba bevont lakásállomány növekedése és a magánbérleti árak (albérleti díjak) emelkedése között nincs kapcsolat.
Hát, hogy röviden és velősen cáfoljak: nem, nem tévhit és igen, van kapcsolat.

De nézzük, hogy mivel érvel az egyesület!
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.