2020. augusztus 15., szombat

BOJÁR GÁBOR: A SZEGÉNYEKNEK KELLENE PÉNZT ADNI

KLUBRÁDIÓ / MEGBESZÉLJÜK
Szerző: BOLGÁR GYÖRGY
2020.08.15.


A pénznyomtatás nem segít a válságban, főleg, ha az a felső réteghez kerül. A vásárlóerőt kellene növelni ahhoz, hogy a gazdaság talpra álljon.

A lakájmédia új célpontja Bojár Gábor, a Graphisoft és az Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója, akit a radikális baloldalt támogató vörösbárónak titulálnak. Továbbá azt állítják róla, hogy a Kádár-korszakban állami megbízásokból szerezte milliárdos vagyonát.

A „célszemély” Megbeszéljük című műsorunkban Válaszolt Bolgár György kérdéseire. Először is megjegyezte, hogy a róla megjelent cikkeket nem kívánja kommentálni, mert nem érdemes. Másodszor elmondta, hogy a világban elért sikereket nem annak köszönheti, hogy állami megbízásokat, támogatásokat kapott, hanem éppen annak, hogy nem kért ilyeneket. Véleménye szerint egy cég tevékenységét a piacnak kell megítélnie. Az állami támogatás inkább árt, mint használ.

A mindenkit meglepően rossz GDP-adatok, és a válság kapcsán elmondta: az biztosan nem jó válságkezelés, hogy pénzt nyomtatnak, mert az előbb-utóbb visszaüt. Ha pedig a kormányok már pénzt akarnak adni, akkor azt nem a gazdagabb rétegnek kellene megkapnia. Válságban ezek az emberek spórolnak, illetve befektetésekben gondolkodnak. Lehet az értékpapír, arany, beruházás. Ilyen időkben a vásárlóerőt kellene növelni, ez segítené a kisebb vállalkozások túlélését. Ki az, aki most is kénytelen vásárolni? Aki szegény. Lakni kell, enni kell, a szegényebb rétegnek költenie kell. Következésképpen akkor nő a vásárlóerő, ha ez a réteg jut pénzhez.

Az interjúban szóba került az ellenzéki pártok most deklarált összefogása is. Bojár Gábor szerint ez a kormány nagy kárt okoz az országnak, jó, hogy az ellenzéki oldalon született egy ilyen elhatározás. Eredmény akkor várható, ha az ellenzéki közös jelölteket előválasztás útján keresik és találják meg. A választók bizalmát így lehet elnyerni. Ezt az önkormányzati választás bizonyította.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.