2020. augusztus 22., szombat

ELTELT 7 HÓNAP, MIT TUDUNK IGAZÁBÓL A COVIDRÓL?

444.HU
Szerző: akiraly
2020.08.21.



Hét hónapja tombol a világban a koronavírusjárvány. Kieső munkaórában számolva ez rengeteg idő, tudományos vizsgálódásra viszont meglehetősen kevéske. Ehhez képest példa nélküli globális összefogással egész sok dolgot megtudtunk már a vírusról és az általa okozott betegségről. Közben persze olyan alapvető kérdésekre nem tudjuk még a választ, hogy miért lesznek egyesek nagyon betegek, ha mások egy kicsit se. Hogy a betegségen átesettek meddig immunisak, és mi lesz, ha valaki újra megfertőződik. A Statnews újságírói összeszedték a legfontosabb dolgokat, amiket már kiderítettek a tudósok a vírusról, és azokat is, amikre még mindig sürgős volna választ találniuk.

Tudjuk, hogy a gyerekekre is hat

Iskolakezdés előtt tán a legégetőbb kérdés, hogy hogyan hat a koronavírus a gyerekekre, és hogy hogyan hatnak a fertőzött gyerekek a környezetükre. Ez utóbbira egyértelműbb a válasz:terjesztik, mint a veszett fene.Nemrégiben jelent meg az amerikai járványügyi központ (CDC) jelentése egy georgiai ottalvós táborról, ahol nem volt kötelező a maszkviselés. Ezt a tábort tíz nappal a személyzet eligazítása után már be is kellett zárni, mert amint megérkeztek a 6-19 éves táborozók, nagy tempóban kezdett terjedni a betegség. Szintén Georgiában kellett bezárni azt az iskolát is, ahol tömött folyosókon áradtak a maszk nélküli tanulók.

A gyerekek mindazonáltal hét havi tapasztalataink alapján is ellenállóbbak a betegséggel szemben, jóval kisebb arányban jelentkeznek náluk tünetek, pláne kevésbé szorulnak kórházi kezelésre. De egyáltalán nem immunisak, és aszimptomatikus hordozóként is terjeszthetik a vírust, veszélyeztetve ezzel a sérülékenyebb csoportokat. A gyermekek közül a legveszélyeztetettebbnek a két évesnél fiatalabbak tűnnek. Az ő körükben a legmagasabb a kórházi ápolásra szorulók aránya, és az ő kis részüknél jelentkezik az egyik legrémisztőbb tünetegyüttes: kettő-négy héttel a fertőzés után saját immunrendszerük párhuzamosan több szervükben is súlyos gyulladást okozhat. Mondjuk szerencsére nagy többségük felépül ebből is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.