2020. augusztus 20., csütörtök

EXPATOK KÖZT

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Zeke
2020.08.20.


Az expat lét sok szempontból hasonlít a határátkelőkére, más szempontokból pedig teljesen más. Például azért, mert sok esetben rendszeres, pár évente ismétlődő költözésről van szó, ráadásul egy kisebb (vagy nagyobb) iparág épül az expatok kiszolgálására – írja a nemrégiben külföldre költözött Zeke egy minapi találkozó kapcsán.

„Valamelyik nap úgy adódott, hogy meghívtak egy társaságba. Semmi extra nem volt, pár család, egy augusztusi kora esti találkozó, amilyenből akad bőven ilyentájt.

Ami érdekessé tette számomra, az az, hogy a résztvevők kivétel nélkül expatok voltak, mégpedig a lehető legklasszikusabb fajtából: különböző multicégek alkalmazottai, valamint követségi dolgozók.

Nekem, aki most kóstolgatom ezt a sorsot, egészen elképesztő élmény volt bepillantani ezekben az életekbe. Persze én is olvastam már sokat az expatlétről, de teljesen más dolog olvasni róla és teljesen más testközelből megtapasztalni.

Gondoltam, nagyon röviden írok róla, hátha másnak is érdekes lesz..."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.