2020. augusztus 5., szerda

"EZER KILOMÉTERES FALAT KELL ÁTUGRANUNK AHHOZ, HOGY ELÉRJÜK, VISSZALÉPJEN ETTŐL A KORMÁNY"

NÉPSZAVA
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2020.08.05.


Nem szűkíteni, hanem szélesíteni kellene a felsőoktatás kapuit, aztán majd az egyetemen eldől, ki állja meg a helyét – mondja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke, Murai László.

Rekord kevesen jelentkeztek idén egyetemre, a felvettek száma is alacsony. Van ok aggodalomra? 

Szerintem van. Az, hogy a magyar fiatalok jelentős része egyik évről a másikra úgy érezte, nem éri meg a magyar felsőoktatásba jelentkezni, a HÖOK szempontjából és nemzetstratégiai szempontból is aggasztónak mondható. Mert az, hogy minél több jól képzett, a saját szakterületén kiváló diplomás legyen Magyarországon, nemzeti érdek. Ha a számuk továbbra is csökkenni fog, muszáj lesz felülvizsgálni a jelenlegi felsőoktatási struktúrát, s ennek alapján meghozni azokat a döntéseket, amelyekkel visszafordítható a romló tendencia. 

Tehát azért jelentkeznek most 20 ezerrel kevesebben, mert sokaknak elment a kedve az egyetemi továbbtanulástól? 

Nem feltétlenül, én inkább úgy fogalmaznék, sokan nem láttak perspektívát az egyetemi képzésekben, vagy úgy érezték, nem fogják megugrani azt a küszöböt, ami a bekerüléshez kell. Egy 2014-es kormányrendelet megemelte a bemeneti követelményeket: 2019 végéig még úgy tűnt, akinek nincs legalább egy tantárgyból emelt szintű érettségije és egy középszintű, B2-es nyelvvizsgája, az idén nem mehet egyetemre. Tavaly ősszel a HÖOK-kal elkezdtük igen erősen megkérdőjelezni a kötelező nyelvvizsga szükségességét, mert azt láttuk, ha ez a feltétel megmarad, akár 20-30 ezerrel is csökkenhet az egyetemekre bekerülő fiatalok száma, ami katasztrófa lett volna. Szerencsére sikerült egyezségre jutni a felsőoktatásért is felelős Innovációs és Technológiai Minisztériummal, a nyelvvizsga-követelményt végül törölték. Ám a döntés – a jelek szerint – sajnos túl későn született meg. Igaz, nem 20-30 ezerrel, hanem 10 ezerrel kevesebben nyertek felvételt, de még ez a szám is aggasztó...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.