2020. augusztus 25., kedd

ITT A MÁRKA, ITTA MÁR MA?

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.08.25.


A boltban hat-, nyolcszáz forint az alma, banánt azonban már háromszázért is kaphatni. Pedig a banán rengeteget utazott, hacsak nem a felcsúti budi tövében termett, míg ellenben az alma olyan kies hazánkban, mint a gyom. A boltban megmutatkozó árak tehát valami közgazdasági nonszenszt rejtenek, de nem vagyok én Matolcsy, hogy ezt fölfejtsem. Csupán azt akartam megmutatni, ha nem vagyok esetleg almafüggő, és a kevéske pénzemből gyümölcsöt akarok venni, akkor a banánt választom, hogy maradjon csirkelábra is. Sokan gondolkoznak így, akik a hónap vége felé – vagy olykor az elején is – a pénztárcájuk mélyén kotorásszák a megbúvó aprót.

Válaszd a hazait. – Üzente tegnap egy videóban per tu Orbán Viktor Mihály, pedig nem őriztünk együtt nyájat, és kollégiumi szobatársa sem voltam. Hogy hozzájáruljunk a magyar gazdaság fejlődéséhez, meg kíméljük a környezetet, mert ugyanis a nem turulos termékek több ezer kilométert utaznak. – mondta vezérünk. Ekkor jutott eszembe az alma-banán dichotómia, sőt, ráadásként a Budapest-Belgrád vasútvonal, amelynek a fedősztorija a kínai áruk szállítása, így megkérdem szordínósan, hogy akkor most mi van. Tudnék hosszas előadást tartani boltbéli élményeimről, amelyekben az a tapasztalat, a magyar áru mindig drágább, és rendszerint ócskább idegen társánál, és ez erkölcsi dilemmát okoz.

Nem engedhetem meg, hogy olyan hatalmas hazafi legyek, aki minden egyes vásárlásnál kicseszik magával, nem futja a hazaszeretetre, ha ez a mérce. Ez is megmarad a gazdagokra, akik viszont furán viszonyulnak a nemzeti dilemmához. „Több Balaton, kevesebb Adria”, hirdette fennen a kedves vezető pár hete, s ehhez képest tegnap kiderült, mégis csak az Adrián áztatta a lompost, ilyképp ki kell belőlem szakadnia a sóhajtásnak, miszerint elmegy ő az anyukájába. És azért is el kell fáradnia oda, mert pár napja meg egy fazekat rakott ki, hogy ez az ő estebédje, mellette pedig egy üveg szerepelt, mint emlékezhetünk, rajta felirat, miszerint „Erős chili Viktortól”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.