2020. augusztus 5., szerda

MÁR AZ ELŐSZŰRŐN KIESETT AZ ISKOLAŐRSÉGRE JELENTKEZŐK TÖBBSÉGE

NÉPSZAVA
Szerző: KONCZ TAMÁS
2020.08.05.


Várható, hogy az egy hónapos, de kifejezetten sűrű gyorstalpalón még többen lemorzsolódnak majd.

Július végéig összesen 1409 fő adta be jelentkezését a rendőrség által meghirdetett iskolaőri pályázatra, az egészségügyi, pszichológiai és erőnléti vizsgálatok után pedig augusztus 3-án 497 fő kezdte meg a képzést – tudta meg a Népszava az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK). 

A pályázók kétharmada tehát már a tanfolyam előtti szűrőn fennakadt és várható, hogy az egy hónapos, de kifejezetten sűrű gyorstalpalón még többen lemorzsolódnak majd. A résztvevőknek 40 órás pedagógiai-pszichológiai, 24 órás bűnmegelőzési és konfliktuskezelési, 56 órás rendvédelmi és gyakorlati tanfolyamon kell részt venniük. A modulok mindegyike vizsgával zárul. 

Az ORFK válasza szerint a fenti, mintegy ötszázas állományból 422 főt intézményi szolgálatra, 75 személyt pedig helyettesítésre osztanának be. A rendőrség szerint országszerte 478 iskolába kellene őrt küldeni, ezt pedig a képzést megkezdők számadatai alapján nagyon szűkösen tudják majd teljesíteni. Ráadásul egy iskolaőr vélhetően kevés lesz egy több száz tanulót foglalkoztató intézménybe. A Magyar Nemzet információi szerint a programot elindító Emberi Erőforrások Minisztériuma is iskolánként legalább egy-két őrrel számolt.

Ez alapján nem zárható ki, hogy a rendőrség a hivatásos állományból átvezényelt munkatársakkal „töltené fel a lyukakat”. A Népszava információi szerint a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) már több olyan panaszt, aggódó megkeresést kapott, hogy a rendőröket akár paranccsal is átvezényelhetik az iskolákba...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.