2020. augusztus 19., szerda

„NEM HITTEM VOLNA, HOGY VISSZAJÖN A MÚLT”

NÉPSZAVA
Szerző: BATKA ZOLTÁN
2020.08.19.


A kormány még a lehetőségét is elvette annak, hogy a balatonaligaiak beleszólhassanak, hogy mi legyen a sorsa a település egyetlen, megmaradt szabad vízpartjának.

„Ha ezt tényleg megcsinálják, akkor ennek a falunak vége” – summázta az egyik parti vendéglő vezetője a faluban már régóta terjengő hírt, miszerint annyi év után a Club Aligát megszerző, immáron kőkemény kormányhátszelet maguk mögött tudó beruházók végleg megkaparinthatják a falucska, Balatonvilágos-Balatonaliga utolsó, még látogatható vízpartját. Nem messze tőle egy idős néni igyekszik haza a cekkerével. Mosolygós a szeme, de amikor a parti sétányról kérdezzük, elkomorul. 

„Szörnyen el vagyok keseredve – mondja –, nem hittem volna, hogy visszajön a múlt”. Ő 1964 óta tölti minden nyarát az aligai magasparton. „Harminc éven át csak a Tompa Mihály utcáig tudtunk elmenni. Onnan már fegyveres őrökkel őrizte a rendszer a balatonaligai magaspart árnyékában meghúzódó elit pártüdülőt vendégeit a dolgozó néptől”. „Azt hittük, hogy a rendszerváltozással ennek már végleg vége lett. Erre meg az egész újrakezdődik”. 

Ennél biztosabbat ő sem tud, csak azt, amit a falu népe susog a „kontyrádión” ahogy a szóbeszédet nevezi. Méghozzá azt, hogy jövőre óriási építkezések kezdődnek, óriásszálló épül a régi pártüdülő helyén, természetvédelmi területen többszintes apartmanok épülhetnek, illetve harminc év után újra lezárják a Balatonpartot a helyiektől, hogy újra csak a kiválasztott kevesek használhassák. Mindenki más, a falucska 1200 lakosa és a nyaranta itt pihenő ezrek pedig a kilométerekkel odébb lévő kis sóstói szabadstrandra mehetnek, ahol már most – a koronavírus dacára – egy tűt sem lehet leejteni.

A helyiek balsejtelmei akkor kezdődtek, amikor 2018-ban a Club Aligát tulajdonló céget, a Pro-Mot Kft. többségét megszerezte az akkor még Mészáros Lőrinc–Tiborcz István tulajdonolta Appeninn. Ezután sorompóval zárták el a parthoz tartozó mólót, kitiltva onnan a helyi pecásokat. Később az Appeninn a lakossági tiltakozás nyomán visszavonulót fújt, azt állítva, hogy a lezárás a mólót bérlő cég saját akciója volt. (A céggel később szerződést bontott az Appeninn.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.