2020. augusztus 8., szombat

RÁADÁS: “EGY VÉGZŐS HALLGATÓ ELHELYEZKEDÉSÉNEK TÖRTÉNETE” – ÁGOSTON PÉTER NAPLÓJÁBÓL

SZÍNHÁZ ONLINE
Szerző: ÁGOSTON PÉTER
2020.06.25.



Pelsőczy Réka és Sodró Eliza mellett Ágoston Péter színművész is reagál Besenczi Árpád, Cseke Péter, Forgács Péter és Seregi Zoltán nyilatkozataira a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatban.

Ágoston Péter sorai:

A közelmúltban napvilágot látott nyilatkozatokat olvasva értetlenül állok az olyan kijelentések előtt, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem fókuszon kívül helyezi a vidéki kőszínházakat és a független színházi irány felé orientálja hallgatóit.

Felháborít az a kijelentés, hogy a frissen végzett budapesti hallgatóknak „degradáló” lenne vidéki kőszínházak színpadjaira állni. Valótlan állításnak gondolom, hogy általánosan nehezen lehet vidékre csábítani bárkit is a Vas utcából.

2013-ban végeztem a SZFE-n. Az utolsó egyetemi évem, mint mindenki másnak, nagyban szólt arról, milyen úton induljon el a pályám és ehhez az Egyetemen minden segítséget megkaptam, amit a tanáraim megadhattak nekem. A döntéseket viszont nekem kellett meghoznom és én is akartam meghozni.

Szakdolgozatom egyik fejezete egy napló. Pár hónapot foglal csak magába, amikor papírra vetettem, miként próbálok kapcsolatot teremteni színházak vezetőivel, mert vizsgaelőadásaimon nem jelentek meg (tisztelet a kivételnek!). A fent említett kijelentések olyan kollégák szájából hangzottak el, akiknek egy része szereplője a hét évvel ezelőtt született naplómnak. Ezzel az írással szeretném láttatni, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemről valótlanul nyilatkoznak:...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.