2020. augusztus 12., szerda

TÖBB MINT TÍZMILLIÁRDOT FIZET AZ ÁLLAMI MÉDIA A FORMA-1-ÉRT

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2020.08.12. 



Története valószínűleg második legnagyobb összegű szerződését kötötte az állami média a Hungaroring Sport Zrt.-vel. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) valamivel több mint 36 millió dollárt, azaz jelenlegi árfolyamon közel 10,6 milliárd forintot fizet azért, hogy 2020 és 2022 között közvetíthesse a Forma-1-es futamokat, illetve, hogy biztosítottak legyenek a hazai versenyek közvetítésének részletes gyártási feltételei.

A megállapodás elvileg január elején lépett életbe, de valamiért valószínűleg csak márciusban került be abba dokumentumba, amelyben az MTVA a nagyobb összegű szerződéseit közzéteszi. Azért csak valószínűleg, mert az állami média (némi csúszással elvileg) havonta frissülő szerződéslistája (ami most márciusnál tart) továbbra is kereshetetlen. A most már lassan 160 oldalas, több ezer megállapodást összegző felsorolást két szkennelt dokumentumban hozzák nyilvánosságra (pdf 1, 2), ráadásul időről-időre a szerződések sorrendje is változik ezekben, így teljesen lehetetlen megállapítani, hogy mi került be egyik hónapról a másikra. Mindenesetre a januári (pdf) és februári (pdf) listában mi még nem találtuk nyomát a Hungaroringgel kötött megállapodásnak.

A mostani, 10 milliárd forintot is meghaladó összeg egyébként elég jelentős drágulásnak tűnik a korábbiakhoz képest.
Legutóbb – a 2017 és 2019 közötti időszakra – a közvetítésekért 4,9, a gyártásért 3 milliárd forintot fizetett az MTVA (akkor a két szolgáltatásra még külön szerződtek), tehát most harmadával kerül többe az F1, mint három éve. Ezt részben a forint gyengülése is magyarázza, hiszen ezeket a szerződéseket dollárban kötik, de még úgy is jelentősen nőtt a Forma-1 költsége, ha az árfolyamhatástól eltekintünk. Három éve ugyanis csak 29,5 millió dollárt fizetett az MTVA...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.