2020. augusztus 31., hétfő

ZSOLTI, A KOMISZ

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.08.31.


... a pölöskei dzsemborinak nem ez volt a lepöpecebb fejezete, hanem az alábbiak. Azt is megtudhatták Semjén gyilkostársai ott, hogy Brüsszel ötévenként automatikusan lejárttá tenné a fegyvertartási engedélyeket, de a magyar megoldás ezt kicselezi: a rendőrség ötévenként a saját adatbázisa alapján elvégezi a felülbírálatot. Érezzük a szarszagot ebben, ami Semjén száján kijött? Magyarország – nem köztársaság – miniszterelnök-helyettese, papíron második embere a jogszabályok „kicselezésének” örül, hogy túljár az imperialisták eszén e módon. Voltaképp ezek után már sok kérdés nem is akad.

Csak az összegzés, a fennálló helyzet letisztázása mintegy. Hogy most már értjük, mennyit érnek ezeknek a törvények: semmit, ezek csörtetnek előre az életben, és szabályokra, paragrafusokra, emberekre fittyet hányva, leszarva mindent és mindenkit voltaképp úgy vélik, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak. Tudtuk ezt persze, csak nem kellene fennen hangoztatni, mert minimum nem komilfó. Hogy a miniszterelnök-helyettes kijelenti, szarik mindenre. Akkor tehát engedtessék meg nekem, balliberális seregeknek, hogy hasonképp tengessem nyomorult napjaimat. Csak, sajna, nekem ez nem megy. Vannak bennem morális, érzelmi, kulturális és mindenféle gátak.

És a nagy többségben is, akiket ezek a senkiháziak nem tartanak magyarnak. Levetve azonban a felhorgadás terhét, nézzük azért zárásképp a módot is, a kádári, sunyi összekacsintást, hogy kicselezzük őket, és, ami a legdelikátabb, a rendőrség segedelmével. Persze, annak meg a Pintér a főnöke, Semjénnek Orbán, akkor pedig nincs min csodálkoznunk. Körbeértünk. Le kéne vonni most mindenféle tanulságokat, hogy kilegyen a katarzis, olyan azonban csak az irodalomban van. Most tehát fogom a kiflimet és elmajszolom, mint minden reggelen már hosszú évek óta. Az íráson kívül ennyit tudok a közösbe tenni. Szegény vagyok ugyanis.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.