2020. szeptember 2., szerda

ADOMÁNYOKBÓL PRÓBÁLJÁK MEG ÁTVÉSZELNI A TANÉVET AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁS NÉLKÜL MARADT ISKOLÁK

444.HU
Szerző: FŐDI KITTI
2020.09.02.


Teljesen vagy részlegesen vonta meg a kormány a támogatást több olyan alapítványi kézben lévő iskolától, akik hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak. Az Igazgyöngy Alapítványtól a támogatás 50 százalékát, 8,5 millió forintot vont el ettől a tanévtől az állam, a Magyar Evangéliumi Testvérközösségtől (MET) szintén a támogatások felét, ami 47,5 millió, az Ámbédkar Iskola pedig idén a teljes eddigi támogatástól, 30 millió forinttól esik el.


A három szervezet most adományokból, napról napra próbálja meg fenntartani a működését.
Segítjük az oktatási rendszert, ez mégsem elég

Az L. Ritók Nóra vezette Hajdú-Bihar megyei Igazgyöngy Alapítvány több közfeladatot is ellát a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásában, ezek közül az egyik a művészeti iskola, amitől most megvonták a támogatás felét, 2021-től pedig a teljes összeget. Az oktatási minisztérium több mindenre hivatkozik: a járványhelyzetre, a párhuzamos kifizetésekre és arra, hogy az Igazgyöngy amúgy is tök sok adományt kap.

L. Ritók Nórát arról kérdeztük, hogy eddig mire használták az állami támogatást és most mihez fognak kezdeni ezután.

„Sok választási lehetőségünk nincs, de a hétfői bejelentés óta elkezdtek nagyon sokan támogatni minket, és már 2,6 millió forint össze is jöhet. Csak abban bízunk, hogy összejön a 8,5 millió forint, hogy tovább tudjunk működni” – mondja.

Az eddigi támogatásként kapott 17 millió forintot kizárólag arra költötték, hogy a művészeti iskolában tanító tanárok bérét kipótolják, ugyanis az iskola nem normatívából működik, hanem a gyerekek száma alapján kap béralapú támogatást, ez viszont nem fedezi teljesen a bértábla szerint meghatározott béreket. Mindenféle egyéb működtetési költséget, például az anyagköltségeket, a rezsit és az utazásokat, az alapítvány fizeti.

„Ebben az egészben az a szomorú, hogy rengeteg szálon segítjük az oktatási rendszert, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek ne essenek ki belőle. Ösztöndíjprogramot működtetünk, tanodánk van, iskolaszert osztunk, módszertani segítséget adunk, és a családokkal való kapcsolattartásban is összekötő kapocs vagyunk. A digitális oktatásra való átállásnál beszereztünk 140 laptopot, és sokat dolgoztunk azon, hogy a gyerekek az általános iskolai távoktatásból se maradjanak le. Gyakorlóhely vagyunk, egyetemi programokhoz kapcsolódunk, hazai és nemzetközi szinten is. Mindez mégsem elég az államnak ahhoz, hogy támogasson minket” – mondja L. Ritók.

Ha most sikerül összegyűjteni a 8,5 millió forintot az is csak az idei tanévre lesz elég, az, hogy mi lesz jövőre, amikor a teljes támogatási összeget megvonják, az alapítvány munkatársai egyelőre még nem tudják.

L. Ritókékhoz hasonlóan szintén 50 százalékkal vágták meg a támogatások mértékét a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnél (MET), akik több óvodát és iskolát is fenntartanak hátrányos helyzetű településeken. A támogatások megvonását az ő esetükben azzal indokolta a kormány, hogy a MET egy meg nem térült befektetés és nem kellő színvonalú az, amit csinálnak.

Iványi Gábor lelkészt, az elbarikádozott Színház- és Filmművészeti Egyetemnél kapta el munkatársunk, hogy megkérdezze, mihez kezd majd most a MET a támogatás fele nélkül.

„Az, hogy most a támogatások felét adják csak, azt jelenti, hogy a gyerekek taníttatásához minden nap csak 100 forinttal járulnak hozzá, és csak maga a gyerekek étkeztetése napi 600 forintba kerül” - mondja Iványi...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.