2020. szeptember 2., szerda

NÁDAS PÉTER, KEMÉNY ISTVÁN ÉS VÁMOS MIKLÓS IS TILTAKOZIK AZ SZFE „ALJAS ÉS SUNYI LEGÁZOLÁSA ELLEN”

444.HU
Szerző: URFI PÉTER
2020.09.01.


„A magyar színházi és irodalmi hagyomány szervesen összefonódik, még ha erről az utóbbi évtizedekben sokszor kevéssé is vettünk tudomást. Mi, magyar írók kötelességünknek érezzük, hogy szolidaritást vállaljunk az egyetem hallgatóival, és a filmes és színházi szakma valamennyi képviselőjével, akiket a SZFE einstandolása akár hosszú távon is igen nehéz helyzetbe hoz” - írja felhívásában Simon Márton, Tóth Réka Ágnes és Závada Péter a demonstrációról, amelynek negyedik szervezője Szurdi Panni, az elfoglalt Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója. 

„Békés, élőláncos versfelolvasást szervezünk

az egyetem elé holnap, vagyis 2020. szeptember 2-án, este 6 órára, amelyre barátsággal elvárjuk író és nem író barátainkat, kollégáinkat, családtagjainkat és ismerőseinket, különös tekintettel a FISZ, a Szépírók Társasága és a Slam Poetry Magyarország tagjaira” - áll a Facebook-esemény leírásában.

Parti Nagy Lajos író pedig az alábbi petíciót küldte el a 444-nek:

Alulírott magyar írók, műfordítók, irodalmárok, magyar művészek a leghatározottabban tiltakozunk a Színház- és Filmművészeti Egyetem aljas és sunyi legázolása ellen, szolidárisak vagyunk a lemondott szenátussal, az egyetem tanáraival és hallgatóival.

A kedden indított aláírásgyűjtéshez kora estig 160-nál többen csatlakoztak, főleg irodalmárok, de például Dés László zeneszerző és Vojnich Erzsébet festő is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.