2020. szeptember 3., csütörtök

AZ OKTATÉSI ROMLÁS VIRÁGAI

HÍRKLIKK
Szerző: MI
2020.09.03.



Ebben a vírus verte tanévkezdésben szinte elsikkadt a hír, hogy a kormány 417/2020 számú, augusztus 30-án megjelent rendeletében törvényesítette a megfelelő felsőfokú képesítés nélküli pedagógusok munkavégzését. A döntés értelmében, akik eddig csak általános iskolában taníthattak, azok ezentúl középiskolában is oktathatnak. Az is alkalmazható tanárként, akinek nincs is tanári diplomája, amennyiben rendelkezik a megfelelő természettudományos végzettséggel, és vállalja a megfelelő tanári képzettség megszerzését. Az óvodákban eddig csak diplomás óvodapedagógusok foglalkozhattak a gyermekekkel, ezentúl reggel 8 előtt, és délután ez már nem lesz követelmény. Megoldás, vagy újabb tapasz a pedagógushiány leplezésére? Vagy még ennél is sötétebb hatalompolitikai szándék húzódik mögötte?

Radó Péter oktatáskutató szerint, ez a döntés nyilvánvalóan a rések betömködésére szolgál. A pedagógushiány ugyanis gyorsabban növekszik, mint azt a demográfiai változások indokolnák. A hiány egyharmadát valóban a nyugdíjba vonulók számának tudhatjuk be, ugyanakkor a kétharmadát a pályaelhagyók száma adja. A kormány eddig megpróbálta az oktatási rendszerrel lenyeletni a problémát, úgy, hogy a pedagógushiányt helyettesítésekkel oldják meg – amiket azután nem fizettek ki –, ám ez mostanra elégtelennek bizonyult a probléma orvosolására. Olyasféle módosítás ez, mint amikor kiderült, hogy kevés az óvoda, és egyszerűen fölülírták az addigi törvényi előírást, miszerint egy gyereknek három négyzetméternyi hely kell, és lecsökkentették a helyigényt két négyzetméterre.

Most is, mivel egyszerűen nem hajlandók több pénzt költeni az oktatásra, inkább föllazítják a képesítési szabályokat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.