2020. szeptember 27., vasárnap

FOGADÁS BALRÓL

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.09.27.


Tegnap a komplett operatív törzs ücsörgött „U” alakban a hosszú asztaloknál. Rengetegen van ez az operatív törzs aki megment minket, mindenféle szagemberek, rendőrök, nyunyókák vegyesen, akik népükért élnek, érette, s általa. Szóval ültek ott, így mutatta a kamera, mígnem balról megérkezett a tábornok – Isten vagy amőba – a jól ismert trottyos alak talpig gyomorban. Előtte mutatták, ahogyan hozza őtet a páncélozott fekete gépjármű, amely süvít a törzshöz át a hajnali városon. A kapuban két ember várta a trottyos amőbát, és aztán siettek föl a lépcsőn sebesen, ahogyan a gyomruk engedte nekik, és így érkeztek meg az „U” alakú operatív törzshöz.

Snitt. Egy másik kamera már azt mutatta, ahogyan belép a nagyságos úr a nyunyókákhoz, szagemberekhez, következésképp nem egy kamera volt, hanem több, egy komplett filmgyár rögzítette a utókor és az illékony jelen számára, ahogyan a gyomros amőba betolul az „U” alakú operatív törzshöz. És ekkor történt meg a csoda. Ahogy jött be balról először a gyomor, aztán a többi alkatrész, a nyunyókák, rendőrök és szagemberek úgy vágták magukat vigyázzba, akár valami díszőrség, viszont az ember azon csodálkozott, hogy ezzel egy időben nem köpték szembe magukat, illetve azt a valamit, amit a szervilis szolgaság belőlük „U” alakban ott hagyott.

És még csak nem is ez volt a drámai csúcspont, hanem, hogy az amőba gyomrából két kéz türemkedett elő, és mutatta karmesterként nyugtatva, hogy jó, nem kell annyira nyalni a seggem, leülhettek akár, ha akartok. A két kéz ujjai széttárva, a tenyér a föld felé néz, és le-föl mozgatva a karokat kifejezi a helyfoglalás fenséges megengedését, a hódolat befogadását mintegy, a mérhetetlen hatalom nyugtázását, ahogy az operatív törzs „U” alakban vigyázzban reszket előtte. Viszont ő nem löveti le őket, mert csálén áll a fülük, hanem szíve minden irgalmával engedélyezi a férgeknek a helyfoglalást. Egy diktátor az ilyen pillanatokért él, amikor egy másodpercben sűrűsödik össze a hatalma.

A teremben lévő nyunyókák, rendőrök és szagemberek pedig büszkén mutogathatják gyermekeiknek és hites társuknak, hogy lám, itt a bizonyság, egy levegőt szívhattam vele, majdnem éreztem a reggelire fölzabált kolbász fokhagyma szagát, a szétsprickoló koviubi ecetjét. A nyunyókák, rendőrök és szagemberek vigyázállása dönti romlásba az országot, midőn föladják, akik valaha voltak, és föloldódnak a NER szutykos gőzeiben. És az ilyen aktusok tévéműsorok bírnak lenni, mégpedig úgy, hogy másfél óra alatt ötször látja az ember, és voltaképp hálás is, hogy ilyet érzékelnie adatott, mert ugyanis ez maga volt a megvilágosodás, mert eddig nem tudta az ember, hol is él...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.