Szerző: TÖRÖK ZOLTÁN
2020.09.01.
Ebben a cikkben arra szeretnék választ találni, vajon mekkora baj, ha elszáll a költségvetési hiány és megugrik az államadósság.
Az írás apropóját az adja, hogy augusztus végén elismerte a Pénzügyminisztérium, hogy az államháztartás hiánya idén a GDP 7-9 százalék között lehet (szemben a korábban kommunikált 3 százalék alattival), majd az MNB elnöke tett közzé egy írást, melyben felveti azt, hogy 2022-ig el lehet engedni hiányt és az adósságot is. Ez a gondolat szöges ellentétben áll a mögöttünk álló egy évtized magyar gazdaságpolitikájának az alacsony költségvetési hiányt és az államadósság csökkentését hirdető alaptételével.
Mi az oka a 180 fokos fordulatnak?
Az előző gazdasági válság (a 2008-2009-es nagy pénzügyi válság) és az utána kialakuló európai adósságválság (2011-2012) fő üzenete az volt, hogy a makrogazdasági egyensúlytalanságok veszélyesek, azokat el kell kerülni. Az egyik kiemelt veszélyt pedig a túlzott államháztartási hiány jelentette. Azok az EU-tagországok, ahol túl magas volt a hiány, szamárpadra lettek ültetve*. Szigorú brüsszeli gyámkodás mellett kellett lecsökkenteni a hiányt. A sikert az jelentette, ha sikerült a hiányt lefaragni a GDP 3 százaléka alá, illetve az államadósság emelkedő trendjét megállítani, majd megfordítani. Ez a gondolkodás jellemezte a magyar és az európai gazdaságpolitikát egészen mostanáig. Magyarországon sajátos csomagolást kapott ez a történet a gazdaságpolitikai önállóság visszaszerzésével, az államadósság ellen nyert csatával és a történelmi szabadságharcos mentalitás összefésülésével.
De a gazdaságpolitikában nincs tartós állandóság – a célszerűnek/szükségesnek gondolt gazdaságpolitikai csapásirány a gazdasági, a társadalmi és a politikai konstelláció függvényében változik. Egy nagy horderejű gazdaságpolitikai fordulat előfeltétele a fenti tényezők radikális változása. Ezt hozta el a koronavírus-pandémia.
Ha most megvizsgáljuk, azt találjuk, hogy a koronavírus-válság kezelésének gazdaságpolitikai módszere országról országra rendkívül hasonló elemeket tartalmaz. A két legfontosabb dimenziója a válságkezelésnek az állami kiadások növelése és a kamatok csökkentése. Vagyis adósodjunk el, de úgy, hogy annak a költsége legyen minimális. Lehetőleg nem több, mint nulla. Ha nem lehet, akkor csak kicsit több, mint zéró.
Emlékezetes történet a nagyotmondó Münchhausen báróé, aki egy mocsárba esve saját parókájának copfjánál fogva húzta ki magát az ingoványból. Képletesen, a gazdaságpolitikában nagyjából ezt csinálja most az egész világ. Magyarország és a magyar gazdaságpolitika nem kivétel: a nemzetközi fősodorba illeszkedik a hazai válságkezelés. Igaz ez a fő irányvonalra (az alacsony kamatkörnyezet fenntartása, illetve az állami pénzcsap megnyitása) és az alkalmazott fiskális és monetáris politikai megoldásokra egyaránt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.