2020. szeptember 15., kedd

MEGHALT BERTÓK LÁSZLÓ

444.HU
Szerző: HORVÁTH BENCE
2020.09.15.


A Jelenkor számolt be róla, hogy elhunyt Bertók László Kossuth-díjas költő, Pécs város díszpolgára, a folyóirat főmunkatársa.


Bertók László 1935-ben született a Somogy megyei Vésén, paraszti családban. Életrajza szerint mivel egyetemre nem vették föl, 1955-ben postai tisztviselő lett Marcaliban. 1955 augusztusában verseiért államellenes izgatás vádjával börtönbe került, ennek történetét Priusz (1994) c. prózai művében adta közre. 1959–1963-ban elvégezte a pécsi tanárképző főiskola magyar–történelem szakát, 1970–1973-ban a budapesti ELTE könyvtáros szakát. 1965 óta Pécsen élt, 1977-től a Pécsi Városi Könyvtár igazgatója, később főmunkatársa volt, 1998-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja volt. 

Első versei 1953-ban jelentek meg a pécsi Dunántúl című folyóiratban. Fiatal költőként szellemi kapcsolatot tartott Fodor Andrással, Takáts Gyulával, Csorba Győzővel. A „priusz” miatt igen későn, 1972-ben jelent meg első önálló verseskötete, a Fák felvonulása. Korábban a Lengő fényhidak (1964) három szerzős – Makay Idával és Galambosi Lászlóval közös – antológiában közölték. Második önálló kötetére, az Emlékek választására (1978) is sokáig kellett várnia. Közben irodalmi életrajzot írt Csokonai Vitéz Mihályról és Vörösmarty Mihályról, 1984-től hasznos bibliográfiai munkákat tett közzé.

Mint a Petőfi Irodalmi Múzeum oldalán elérhető életrajz hangsúlyozza, Bertók László költészetéről gazdag szakirodalom szól. Emlékezetes esszéket írt róla Ágh István, Tandori Dezső, Domokos Mátyás, Margócsy István; kötetnyi elemzést publikált Széles Klára és Csűrös Miklós; monográfia értékű „beszélgetés és tanulmány”-kötetet jelentetett meg Nagy Imre. 2005-ben Talán a kérdezés... címmel, Ágoston Zoltán válogatásában és előszavával jelent meg kötet a róla szóló írásokból...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.