2020. szeptember 6., vasárnap

TAMÁSOK LETTÜNK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.09.06.


Lezárult hát a nemzet nagy konzultációja, amit egyébként meghosszabbítottak Bicskéig, mert dolgozó népünk több Balaton, kevesebb Adria, nyári gondtalan örömök vagy nem. Lehetne a konzultáció permanens is, soha véget nem érő, de a kedves vezető józan önmérsékletről tévén tanúbizonyságot húzott egy vonalat, hogy eddig és ne tovább. Így, aki eddig rágcsálta a körmét, mit feleljen a kérdésekre, hogy meglegyen az ötöse, most már bánhatja. Vége. Eredményt is hirdetett Dömötör Csaba, aki valami államtitkárként lopja a pénzünket, és sokat.

A Facebookon csűrdöngölt, léptek egymásra a talpai a természetesen hatalmas sikertől, hogy 1 millió 793 ezren küldték be a megfejtést, mert azt hitték hangszórót lehet nyerni, vagy csak zsák krumplit, felfújhatós Orbánt. Én is írhatnék akármit a Facebookra, hogy például szép vagyok, mint a rózsaszál, ha nem mellékelnék hozzá csöcsös női képet, még a cenzor se fenyegetne, hogy nem felel meg a közösségi alapelveinek. Egészen hülye cenzorai vannak a Facebooknak, de az egy másik elmélkedés tárgya lesz, most legyen elég annyi, átengedte a dömötöri bejegyzést.

Ez mindent elmond róluk, a Facebookról is Dömötörről is, az egész nyüves világról, ami olyan, mint árnyképek a falon. Mert ugyanis nem mutatta meg ez a Dömötör rámutatva egy nagy halom levélre, hogy tessék, íme a bizonyság. Sőt, ha tett volna ilyet, az sem lenne igazolás, megdönthetetlen bizonyíték semmire, ha lehet tagadni a Holdra szállást, lehet Dömötört is. Őt azért is a gazdájával együtt, mert elvesztették azt a jogukat, hogy higgyünk nekik, azon egyszerű oknál fogva, mert tudjuk, hogy hazudós komiszak. Lehazudják a csillagokat az égről, vagy föl, egyre megy.

Hiszem, mert képtelenség, mondja az Orbán seggében héderező rajongó. Hiszem, ha látom, állítja a balliberális seregek, és, már semmit sem hiszek, mondja József Attila, aki viszont ezzel párhuzamosan fél a büntetéstől. Írta Wass Albert. Mert ugyanis, hol vannak a beléptető kapuk? Hol van a számtalan lélegeztetőgép? Hol a milliárdnyi maszk? Hol az életünk, és na, ugye, máris milyen jól áll nekünk a hitetlen Tamás szerep, míg ellenben nekik a Jézusé sehogyan sem. Ebben a kontextusban ez vallásgyalázás, a hit megcsúfolása, amihöz viszont jogom van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.