2020. október 10., szombat

A BÁTOR NÉZŐ

HÍRKLIKK
Szerző: Dr. DÁVID FERENC
2020.10.10.


„Donáth Anna és a momentumosok első ránézésre jól képzett, okos fiatal emberek. Második ránézésre azonban látszik, annyi eszük sincs, mint a leesett mákszem. Mert e gyűlölködő, őrült hatalmi becsvágyú, posztmodern SZDSZ-esek szerencsére mindig lebuknak. Lebuknak, mert buták és gőgösek. (…)Ezek ártani akarnak, ezek azt szeretnék, ha minél rosszabb helyzetbe kerülne az ország, azt kívánják, legyen csőd, omoljon össze az egészségügy, legyen káosz, mert ezt az egyetlen utat látják a hatalom megszerzéséhez. (…)Tehát Donáth Anna külső erők segítségével nem a kormánynak, hanem az országnak ártott. Ezt közönségesen hazaárulásnak szokták hívni, már ha lenne ezeknek hazájuk.”
(Magyar Nemzet – Néző László)”

1. Nyilván sokan nem örülnek a Momentum néhány évvel ezelőtti színre lépésének (én nem tartozom közéjük), feltételezem azért, mert féltek és félnek attól, hogy egy új politikai közösség veszélyezteti a mostani kormánypártok monopolizált helyzetét. A momentumos ifjak valósággal berobbantak a közéletbe, és első akciójukkal is bizonyították, hogy számolni kell velük. Sok mindent lehet rájuk mondani, de azt biztosan nem, hogy buták. Egy jobboldali újságírótól is természetesnek veszem, hogy kritizálja a versenytárs pártok képviselőit, de a Momentum ismert politikusainak szellemi képességeit lebecsülni, lehazudni bizony nagy ostobaság.

2. Aljas megjegyzés, hogy ezek a fiatalok ártani akarnának a hazának és, hogy Magyarország összeomlásában érdekeltek. Koruk miatt nekik van a legtöbb veszteni valójuk, hiszen nem mindegy számukra, hogy az elkövetkező 40-50 évet miként élik meg magyarként és európai polgárként. Nyilvánvaló, hogy a Momentum politikusai (is) elkövetnek hibákat, néha félreérthetően fogalmaznak, sőt már az is előfordult, hogy elhamarkodott és téves kommunikációjukkal megsértettek társadalmi csoportokat. Néző elég öreg motoros ahhoz, hogy láthatott már elég politikai ballépést a sajátjaitól is, (akik már nem juniorok), olyanoktól, akik harminc éve a politikából élnek. Gondoljunk csak D. Tamás rémületes verbális ámokfutásaira vagy Kövér doktor visszataszító fellépéseire, sértegetéseire...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.