2020. október 4., vasárnap

A FESZ SZERINT BÉRFESZÜLTSÉGET GENERÁL, HA CSAK AZ ORVOSOK BÉRÉT EMELIK

NÉPSZAVA
Szerző: NEPSZAVA.HU
2020.10.04.


A Független Egészségügyi Szakszervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy az egészségügyben sokan csak jóval mérsékeltebb, vagy semmilyen béremelést nem kaptak, és továbbra is rendkívül alacsony bérekért végzik munkájukat.


Az érdekvédők üdvözlik az orvosok és az egészségügyi dolgozók munkáját elismerő szavakat, és az orvosokat érintő béremelési intézkedéseket. A meghirdetett orvosbér emelés azonban – ha az nem jár együtt a többi egészségügyi dolgozó bérrendezésével – komoly bérfeszültséget generál – jelezte a FESZ Facebook-oldalán. 

A szakszervezet arra hivatkozott, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozata szerint „az orvosoktól és az ápolónőktől is emberfeletti munkára lesz szükség ahhoz, hogy minden megfertőződött embert meg tudjunk gyógyítani, és a megfelelő ellátást biztosítsuk a számukra”. Az érdekvédők azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy sokan csak jóval mérsékeltebb, vagy semmilyen béremelést nem kaptak, és továbbra is rendkívül alacsony bérekért végzik munkájukat. 

Ezért azt kérték, hogy a szakdolgozók és a többi közfinanszírozott egészségügyi dolgozó részére 2021 elején az orvosok béremelésével arányos béremelésre kerüljön sor. 

„A szakdolgozók hiánya ma már feszítőbb, mint az orvosoké. Tudományos kutatások igazolják, hogy a halálozási ráták a legszorosabb kapcsolatot az őket ápoló szakdolgozók hiányával mutatják, különösen igaz ez az intenzív ellátásban. Ha az egy betegre jutó ápoló létszám kisebb, mint 2,5, azzal arányosan nő a halálozások száma. Ennek különösen nagy jelentősége van, most a járvány idején”


– jegyezték meg.

Álláspontjuk szerint a betegeket ápolók, a műszakiak áldozatos munkája az orvosokéval arányos bérfejlesztést indokol, ugyanúgy, mint az egészségügyi és szociális ellátás extra terhelést elszenvedő, közfinanszírozott ellátásban dolgozó többi munkavállalója...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.