2020. október 20., kedd

AMINÉL NINCS SZEBB

JÓ BLOG
Szerző: FAZEKAS GERGELY
2020.10.19.



Néhány napja került ki a YouTube-ra egy felvétel, amit mindenkinek muszáj látnia. Mindenkinek. A szépség, az emberség és a szeretet olyan koncentrátuma, amelyet kis dózisban is receptre kellene felírni a világ teljes lakosságának, ez ráadásul több mint hat percig tart. A BMC által készített felvételen Kurtág György, aki februárban fogja ünnepelni a 95. születésnapját, Mozart D-dúr szonátájának (K. 576) lassú tételét játssza felesége, a tavaly október 17-én elhunyt Márta emlékére.

Idén februárban, a Kurtág 94. születésnapján tartott koncerten, bejátszottak a BMC-ben egy videófelvételt, amelyen Kurtág egy másik Mozart-szonáta (K. 533) lassú tételét adja elő ugyancsak Márta emlékére (itt látható belőle egy részlet), és már az is lenyűgöző volt. Csakhogy ott rendes zongorán játszik, itt pedig egy pianínón, ráadásul a középső, tompitó pedál (az úgynevezett „szuperszordínó”) is le van nyomva, vagyis már a hangszer is egészen különlegesen szól. Nem is zongora ez, hanem valami zongorán túli hangszer. Persze Kurtág sem zongorázik a szó hagyományos értelmében, ez a zenélésnek már valamiféle hangszerfüggetlen szintje...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.