2020. október 30., péntek

ASSZONYNAK SZÜLNI KÖTELESSÉG

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2020.10.30.


A Nemzet Házmestere ismét alapvetett, megmutatta a szekta híveinek, hogy merre van az előre.
Már csak az hiányzott, hogy a Gurut példaképül állítsa a személyi állomány elé, de ezt most mellőzte, csakúgy, mint a javaslatot, mely szerint a Fidesz logója a továbbiakban narancs helyett egy narancssárga nyúl legyen.
Azt találta mondani a nemzet sorsa feletti rettentő aggodalmában, hogy "az egy megfellebbezhetetlen igazság, hogy a világ azoké, akik teleszülik".
Ez persze tartalmazza az igazság elemeit, mégis erősen vitatható.
De a szektában nem szokás a dolgok vitatása, ott az igehirdetés és az alleluja között nincs semmi.
Volt is vad tülekedés azonnal a hitvesi ágyak környékén, némelyek még a misét is kihagyták, de jobb is, - nehéz lett volna a templomot megközelíteni az elhajigált fogamzásgátlók térdig érő halmai miatt, és aki eljutott volna a kapuig, az se biztos, hogy nem bukik el ott, a felelőtlenül és szakszerűtlenül herdált síkosítók eredményeképpen.
Persze voltak, akik megint a dolgok könnyebbik végét markolták meg, és pőre élvhajhászsásból estek neki az asszonynak, kinek szülnie ismét kötelességnek tűnik, a leányokról egyelőre még nem esett szó. Viszont lengyel véreink példáján felbuzdulva ideje lenne már kicsit az abortuszok kérdését is feszegetni, ez egy valódi, férfihoz méltó feladat, és nekünk se jönne rosszul - ameddig a nők bugyijában turkálnak, addig se lopnak - bár ki tudja?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.