2020. október 6., kedd

BÁR ORBÁN VIKTOR A SZAVÁT ADTA, AZ EMMI MÉGIS BEPRÓBÁLKOZIK OKOSBAN

RÖNTGEN BLOG
Szerző: KUNETZ ZSOMBOR
2020.10.05.


A járványhelyzet kellős közepén borítja magára egy kínai kisvárosnyi latrina tartalmát az EMMI és a kormány. Ugyanis annak ellenére, hogy szombaton Orbán Viktor változtatások nélkül elfogadta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) még a koronakrízis előtt készült bértábláját, az EMMI által hétfőn dél környékén megküldött törvénytervezet - amit még aznap fél ötig a MOK-nak véleményeznie kell - egészen mást foglal magában. 

Egyrészt a törvénytervezet nem az Orbán által elfogadott bértáblát tartalmazza,hiszen megengedi az állami szolgáltatóknak az attól való eltérést maximum húsz százalékkal mindkét irányba. Azaz az orvosbárók kezében marad az orvosok javadalmazásának egy része, így eltérve a bértábla számaitól lefele, vagy felfele is húsz százalékkal.

Másrészt ez a törvénytervezet sokkal szélesebb és átfogóbb rendszert készít elő, mint amiről az eredeti megállapodás szólt

Azt természetesen senki sem gondolta, hogy a kormány nem fog semmit sem kérni a bértábla elfogadásáért, azonban arra még a legmerészebb álmaiban sem gondolt az orvostársadalom, hogy az ominózus törvénytervezetet

éppen a külföldi toborzóirodák fogják megírni.

Márpedig ez történt, hiszen amennyiben ezt a törvénytervezetet ebben a formában elfogadja a Parlament, akkor a jelenlegi orvoshiány hatványozódni fog a várható emigrálások és pályaelhagyások miatt, mégpedig éppen a legnagyobb járványkrízis idején...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.