2020. október 17., szombat

EGY MAGYAR RÉGIÓBAN HALTAK MEG A LEGTÖBBEN RÁK MIATT AZ EU-N BELÜL

G7.HU
Szerző: STUBNYA BENCE
2020.10.16.


2016-ban az Európai Unióban összesen mintegy 4,5 millió haláleset volt, ezek nagyjából negyedének volt valamilyen fajta rákos betegség a kiváltó oka. Százezer főre az EU 27 tagállamában átlagosan összesen 257 rákos haláleset jutott.


Magyarország összes NUTS 2. besorolású régiójában – Dél-Alföldön, Dél-Dunántúlon, Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon, Közép-Dunántúlon, Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon – ennél jóval magasabb, 300 feletti volt az ilyen halálesetek aránya. Sőt, az Eurostat regionális évkönyvének nemrég megjelent 2020-as kiadásából az is kiderül, hogy

Közép-Dunántúlon volt az egész EU-ban a legtöbb rákos haláleset.

Egészen pontosan 364 ilyen halálok jutott 100 ezer lakosra ebben a régióban.

Közép-Dunántúlt a leginkább érintett régiók listáján öt másik magyar régió követte – sorrendben Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Magyarország és Dél-Alföld – a hatodik helyen volt az első nem magyar régió, Horvátország belső, azaz nem tengerparti része. Uniós regionális lebontásban általánosságban az látszik, hogy a rákos halálozások szempontjából a kelet-európai és balti régiók a leginkább érintettek, ezen belül is leginkább a magyar, horvát, szlovák és lengyel régiók emelkednek ki...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.